Barátkozás, béke és foci a lövészárkok közt

SPORTNAPTÁR Az I. világháború első karácsonyán német és brit katonák szüneteltették az öldöklést. Utoljára tehették – december 25.

A mai ünnepnapon a nemzetközi labdarúgás történetének alighanem legcsodálatosabb mérkőzéséről emlékezünk meg: a találkozóról, amelyet 1914 karácsonyán, a világháború vérzivatara közepette vívtak egymással brit és német katonák – a lövészárkok között, a „senki földjén".
(Csillag Péter kollégánk múltidéző írása két éve jelent meg az NS-ben.)


http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/5/77/14/cikk_2057714/00001898.jpg


Mondják, a labdarúgás csodákra képes. S akiknek mondják, ilyenkor sok esetben elfojtanak egy ásítást – igen, igen, szép gondolat, hallottuk már néhányszor...

Persze igazuk is van, ne becsüljük túl a sportág szerepét! Végtére ez csupán játék, amelynek jelentősége eltörpül az emberiség néhány fontosabb „elfoglaltsága" mellett: hogy kerülne például futball-labda a háborúba?

Valóban, hogy került az első világháború idején a nyugati fronton a lövészárokba az a labda, amellyel lejátszották a futballtörténet legnagyszerűbb mérkőzését? Mert ahhoz aligha fér kétség, hogy a sport eredeti üzenetét, a játék nemességét egyetlen találkozó sem fejezte ki olyan nyilvánvalóan, mint az, amelyet 1914 karácsonyán a „senki földjén" vívtak egymással a szemben álló brit és német katonák.

Az eseménnyel kapcsolatban számos ellentmondó és eddig nem tisztázott adat került nyilvánosságra, a legfontosabbakat azonban a rendelkezésünkre álló kevés forrásból is kiszűrhetjük. A világháború első évében a több hónapja tartó vérengzésbe belefáradó, elcsigázott katonák a megmerevedett nyugati frontvonal mentén több helyen nem hivatalos fegyverszünetet kötöttek egymással, amely a legtöbb esetben csak egy-két napig tartott, néhány ponton azonban hetekre békét teremtett.

A fennmaradó levelezésekből nem egyértelmű, hogy a spontán fegyvercsendet kihasználva egy vagy több futballmeccset rendeztek-e a harctéren (sőt az 1914-es mellett él egy 1915-ös mérkőzés emléke is), az azonban C. I. Stockwell százados korabeli beszámolójának köszönhetően világos, hogy a franciaországi Armentieres mellett sor került efféle ütközetre a Királyi Walesi Lövészhadosztály 2. zászlóalja, valamint a német 133. szász gyalogezred és a 6. porosz vadászzászlóalj között.

„Azt hiszem, ez volt életem legkülönösebb karácsonya – írta a brit tiszt. – Az ünnep előestéjén erős hideg volt, így másnap reggelre keményre fagyott a talaj, és sűrű köd ereszkedett a tájra. Délután fél kettő körül a lövészárkokban éppen a karácsonyi ebédünket költöttük el, amikor az ügyeletes őrszem izgatottan jelentette, hogy a köd felszálltával észrevette, a harctéren több fegyvertelen szász álldogál.

Megparancsoltam a katonáknak, azonnal helyezzék készenlétbe a fegyvereket, és kinéztem a lövészárokból. Legnagyobb meglepetésemre a szász katonák azt kiabálták: »Ne lőjetek! Ne lőjetek! Ma nem akarunk harcolni. Küldünk nektek egy kis sört.«

És tényleg, hárman elkezdtek felénk görgetni egy söröshordót. Megjelent egy német tiszt is, hát kimentem üdvözölni, miközben a társak is köszöntötték egymást. Szalutáltunk egymásnak, ő egy szót sem beszélt angolul. Aztán megegyeztünk, hogy másnap reggelig nem lövünk egymásra, akkor pedig majd én adok jelet az újrakezdésre."

A katonák ezután összegyűjtötték a „senki földjéről" az elesett bajtársakat, hogy tisztességesen eltemethessék őket, később cigarettával, whiskyvel, csokoládéval kínálták egymást. A kölcsönös barátkozás betetőzéseként pedig futballmeccset rendeztek egymás között. A sapkákkal kijelölt kapukra, rossz bőrlabdával lejátszott ütközet körülményeire így emlékezett vissza az egyik résztvevő:

„Semmilyen szempontból sem volt szokványos mérkőzés, inkább afféle labdakergetés, mindenki mindenki elleni összecsapás. Talán ötvenen is voltak egy csapatban, a meccs alig fél óráig tartott, a gólokat pedig senki sem számolta."

A hagyomány ugyanakkor német sikerről beszél, bár a körülményeket ismerve ez tényleg mellékes tényező. A lényeg – amiért az eseményt a futballtörténet egyik legszebb mozzanataként emlegetik – a közös játék öröme volt, ami a hónapok óta és még évekig tartó fegyverropogásban az egymást gyilkoló felek között alapesetben elképzelhetetlen lett volna.

Ez azonban különleges pillanatnak számított: a történetet átélők vagy közelről ismerők közül többen bevallották, 1914-ben a jeges lövészárkok között érezték át először igazán a karácsony erejét. Az esetről azóta könyvet írtak, filmet forgattak, a leghíresebb azonban valószínűleg Paul McCartney 1984-es „Pipes of Peace" (Békepipák) című száma, amelynek videoklipje szinte szó szerint felelevenítette C. I. Stockwell beszámolóját.


<object width="640" height="390"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/NVK_mJrLbmY&hl=hu_HU&feature=player_embedded&version=3"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowScriptAccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/NVK_mJrLbmY&hl=hu_HU&feature=player_embedded&version=3" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true" allowScriptAccess="always" width="640" height="390"></embed></object>

forrás: nso


Mourinho
Értékeld!

1 hozzászóló

Hozzászólást csak regisztrált és belépett látogatók írhatnak. Regisztrálni itt tudsz.

Mourinho_23

2010-12-25 12:13:43

Nem tudom, mért nem jeleníti meg a képet meg a beágyazott videót, máshol müxic.
Mind1, a video linkje: http://www.youtube.com/watch?v=NVK_mJrLbmY&feature=player_embedded

Ez ez első itteni blogom, szóval respect, and peace.

Olvasva: 1756