UEFA EURO 2012 teszt

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Mint minden jelentősebb futball világeseményhez, úgy a 2012-es Európa Bajnokság hivatalos játékát is az EASports készítette el, melyből nem kapható dobozos verzió a boltokban, ugyanis az UEFA EURO 2012 az első olyan EASports játék, mely letölhető DLC kiegészítőként kapható az online áruházakban, megelőzvén ezzel az illegális letöltéseket. Bár torrent oldalak próbálkoztak töréssel, mindezidáig nem jártak sikerrel.
Mivel a játék  teljes mértékben a FIFA 12 játékra épül, így szerintem felesleges lenne újból belemenni a játékmenet- és grafikabeli változásokba, újításokba, hiszen ezeket Németh Márk a FIFA 12 teszt versenyünk győztese már részletesen kivesézte, ezért rátérnék a játék lényeges elemeire.

 

Kezdjük először a játék indításával, mely a FIFA 12 főmenüjéből a megfelelő gomb kiválasztásával megtehető, ha még nem vásároltad meg a játékot, akkor az enter után az Origin Online áruház jön elő, ahol megteheted ezt, majd a játékon kívűl az Origin-ben kell telepíteni. Amennyiben ez megtörtént az enter után elindul a 2012-es Európa Bajnokság hivatalos introja és máris a játék főmenüjében találod magad, ahol első ránézésre is hasonló stílusokkal találkozhatsz, mint a FIFA 12 esetében, csak épp minden lila, zöld, sárga és piros színekben pompázik. Érdekesség, hogy bármely menüre is mutasson a kurzor, fölötte egy amolyan buborékban az aktuális játékmód bemutatóját láthatjuk.

 

Itt is lehetőség van barátságos mérkőzések lejátszására hasonlóan a többi FIFA játékhoz, ugyanazok a beállítások, csapatok, mezek, felállás, taktika, mérkőzésbeállítás. A stadionok azonban talán még a szebbnél szebbre sikerültek, természetesen mondanom sem kell, hogy az EB összes stadionja megtalálható a játékban, a bevezető intro élvezetes, színes, egészen jó.

A játék bár a magyar nyelvet nem támogatja, az első indításnál betudjuk állítani, hogy milyen nyelvű kommentárt szeretnénk, így bár a játék nyelvezete nem, de a kommentátorok hangja anyanyelvünkön szól hozzánk.

 

A játék egyik lényeges, ha nem a legnagyobb újítása az az úgynevezett Expedition mode. Akik játszottak a legújabb FIFAStreet játékkal, hasonlónak találhatják a World Tour-hoz, az EA-s srácok is nyílvánvalóan egy másik termékükből vették az ötletet hozzá, azonban egy sikeres játékból, házon belül "koppintani" csak jó dolog lehet.
Indításkor létre kell hoznod saját csapatod, a letöltött Virtual profiloddal pedig saját magadat is beteheted a csapatba, majd a gép melléd sorsol egy csapatnyi embert, ha elégedett vagy vele csak tovább kell menned, ha nem, akkor pedig random sorsolhatsz magadnak új és új csapatot, ameddig meg nem tetszik az egyik, ezután cél, hogy meghódítsd Európát, megnyerd az Euro 2012-t és elfoglald a helyed a kontinens csúcsán.
Az egész persze nem ilyen egyszerű, különböző kihívásokon kell megfelelned csapatoddal, az elején választott csoport ellenfeleit kell ugyanis legyőznöd többször egymás után, hogy pontokat szerezz és amolyan bónuszként mozaik cserepeket a győztes meccsek után, melyek a való életben elért eredményeket, képekkel tárja eléd.
Miután legyőzted egyik ellenfeled, utat kell törnöd szó szerint Európa egy újabb csapata felé az adott csoportban, majd újabb csoportok nyílnak meg, végül az EB, amit előbb utóbb biztosan megnyersz.
Unalmasnak hangozhat, azonban a saját csapat, saját profil használata izgalmasabbá teheti, főleg magasabb nehézségi szinten. Amit még nem mondtam, hogy amikor megversz egy gárdát, a mérkőzés után kapsz egy embert tőlük, akit vagy elfogadsz és kicserélsz a Tiédre, vagy pedig visszautasítassz. Személy szerint alig vártam a magyarok elleni találkozót, hogy onnan töltsem fel a keretem.:)

 

Természetesen nem maradhat ki a játékból a kontinensviadal játszhatósága sem, azonban a készítők kihagyták a selejtezőket ebből a majd' 700 megás kiegészítőből és egyből az Euróba Bajnokság csoportkörébe csöppenünk, ahol a 4 csoport akár mind a 16 csapatát kicserélhetjük és játszhatjuk le az EB-t, én a svédek helyett tettem be magunkat, talán jobban megérdemeltük volna idén a kijutást erre az eseményre.

 

Helyett kapott még a játékban a Kihívások menüpont is, amely hasonlóan az alapjátékhoz az online kihívások teljesítéséről szól tapasztalati pont fejében a profilodhoz, illetve nem hiányozhatnak a beállítások sem innen.

Online játék módban egy bizonyos ideig tartó Európa Bajnokságon kell helytállni a világ különböző pontjain élő játékosok ellen és megnyerni annyi mérkőzést amennyit csak tudsz!

  GalériaUEFA EURO 2012  
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások11  

redcap

2012-05-25 09:12:32 [11]

Tegnap kijött egy patch, ami elvileg javította a fagyásokat, nekem legalábbis Bár hivatalosan sehol nem olvastam róla...

hajbel

2012-05-23 14:04:17 [10]

Rengeteg dolog változott gameplay területén. Nem csak a passzok, lassabb lett a játék, másként védenek a kapusok, nem tapadnak az ellenfelek, sokkal könnyebb átemelni a kapust, lehet fejelni, akár gólt is szögletből legendás fokozaton, kijátsszák a gép csatárai a kapust, védőinket, ami nem volt fifában stb.

Benito94

2012-05-22 20:20:00 [9]

Egyszer végig lehet játszani aztán ennyi, semmi extra. Érdekes, hogy a kiegészítő felrakása után az euro-ban a passz rendesen meg van csinálvan(nem emeli a labdát meg) meg az indítás(pontosan indít) de az alap játékban már nemtudták átvinni vagy kijavítani. A győzelemnél az örömöt sokkal jobban meglehetne csinálni mert így nem érzed át.

Chelsea96

2012-05-22 19:31:25 [8]

Én tegnap tapasztaltam egy furcsa hibát. A negyeddöntőben az angolokkal az olaszok ellen játszottam és sajnos kikaptam 3-1-re (nem online hanem a gép ellen) de legnagyobb megdöbbenésemre ahelyet hogy kiestem volna tudtam folytatni az elődöntővel a hollandok ellen. Az eredményfán nem látszott az eredmény, egyszerűen az én meccsem üres maradt. Remélem hogy lesz valami javítás, mert ennyi erővel állandóan megnyerhetem az EB-t. (és nekem is gyakran lefagy)

redcap

2012-05-21 21:40:25 [7]

Állítólag működiknrnhttps://help.ea.com/article/the-fifa-12-patch-crashes-or-freezes-my-gamernrnValaki próbálta már? Nekem nincs kedvem újrarakni ezért, mert a FIFA egyébként jól működik...

kuzco007

2012-05-21 19:59:08 [6]

Kitöröltem a kommenteket. NINCS WAREZ!!

redcap

2012-05-20 16:38:56 [5]

Sziasztok! Valaki találkozott már azzal a problémával, hogy az új Euro 2012 DLC-ben elkezdve az EB-t (olaszokkal), akkor a 3. meccs végénél mindig lefagy? Lehet ezt valahogy orvosolni? Eredeti ez is, meg a FIFA 12 is. Neten mintha olvastam volna valakinél ilyen problémát... Nem igaz, hogy kipenget az ember érte ennyi pénzt, és ilyen fos hibák vannak benne... Vagy csak nálam van a hiba?

sotetlelek

2012-05-20 09:43:40 [4]

Ahogy hajbel is írta, a játékmenet igenis jelentősen eltér a 12-ben megszokottól (legalábbis xbox 360-on egész biztosan). Alapból sokkal lassabb lett és szerintem nehézkesebb is a játékmenet, ez jól észrevehető a passzoknál, íveléseknél, de a játékosok mozgásánál is. Emellett a gép támadójátéka is észrevehetően megváltozott, többet cseleznek, forgolódnak a játékosok, sokkal több az üresbe futás, stb. . Az igazat megvallva, én egy cseppet sem vagyok elégedett ezzel a DLC-vel. rnrnMár az is vérlázító, hogy alig van licencelt válogatott, a stadionokban időjárást nem lehet változtatni (de még napszakot sem), de az, hogy a selejtezők nem kerültek be a játékba, na az a pofátlanság csimborasszója. És ahogy már említettem, a játékmenet sem győzött meg, sőt. Ameddig a 12-ben az első osztályig verekedtem magam az online bajnokság keretein belül, itt egyszerűen nem találom a ritmust... rnrnAz is érdekes, hogy a kereteket nem tudod normálisan változtatni, ha új bajnokságot kezdesz, vagyis nem hívhatod be a tartalékokat, de ez majd nyilván nem fog gondot okozni, ha kijön a keretfrissítés. Viszont csak egy, azaz egy válogatottat irányíthatsz a bajnokság alatt.rnrn Szóval összességében én nem tudnám nyugodt szívvel ajánlani senkinek a közelgő Eb-t feldolgozó játékadaptációt és a magam részéről már bánom, hogy pénzt áldoztam rá. Aki teheti, inkább töltse le a Creation Center egyik alkotását, azzal sokkal jobban jár.

jzmessi

2012-05-19 13:23:10 [3]

Az EB keret patch mikorra várható, amivel a megfelelő keretek lesznek?

hajbel

2012-05-19 00:10:45 [2]

Rohadtul nem olyan a játékmenet, mint Fifában. Bár ha semi pro-n játszol, akkor nyilván nem tűnik fel...

EnzoB

2012-05-18 15:43:32 [1]

lol PC FIFAsok azt a pinduri részletet kihagytad hogy a csapatok fele nem is licencelt...-.-" amúgy megvettem volna, de így...

Adatlap

UEFA EURO 2012

megjelenés:

2012. április 24.

fejlesztő:

EA Sports Vancouver Studio

kiadó:

Electronic Arts

Web Teszt
Galéria
Kapcsolódó galéria:
Euro 2012 képek
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!