Elindul az Online Bajnokság

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
A hibákat fejlesztő csapatunk kijavította, így most már semmi akadálya, hogy egy jót fifázzunk online!
A PC-s online bajnokságaink bizonyultak a legnépszerűbbnek, az NB I, NB II és NB III-ba is 20-20-20 játékos jelentkezett, tehát összesen 60-an vágnak neki számítógépről a versengésnek. A már jól ismert http://www.fifahungary.hu/online.php oldalon bejelentkezve és a megfelelő ligára kattintva (ezt onnan tudod, hogy az adott oldalon tudsz eredményeket beírni) megismerheted a sorsolást, hogy melyik ligába osztottunk be és indulhat is az eredményfeltöltés.

Akik emailben elő-jelentkeztek automatikusan az első osztályba nyertek besorolást. A mérkőzéseket tetszőleges sorrendben lehet lejátszani, a végső határidő augusztus 31.-e, a határidőig nem beérkezett eredmények után mindkét érintett csapattól, üres meccsenként 1-1 pontot vonunk le.

Konzolos bajnokságaink kevésbé bizonyultak népszerűnek, míg PS3-on 9-en, addig XBOX360-on 12-en vágnak neki az első idénynek, nekik is a határidő augusztus 31.-e.

A mérkőzéseket úgy tudjátok lekötni, hogy a bajnokság oldalán, tehát a fenti linken a ligádban ellenfeleid nevére kattintva megnyílik a profiloldaluk, ahol a Magamról publikus mezőbe írjátok be az Origin azonosítótok. Amennyiben ezt ellenfeled nem tette még meg, figyelmeztesd rá privát üzenetben és akár ott is megbeszélhetitek mi a nevetek, mikor játszotok.

Lássuk az eredményfeltöltés módját. Miután lejátszottátok a mérkőzést a pályaválasztó csapat (jelen esetben zoldsasokfc) feltölti az eredményt


majd a "vendég" játékos (jelen esetben Quaresma) elfogadja azt avagy elutasítja.


Amennyiben elutasítás történt, a hazai csapat ismét beírhat eredményt. Ha ez az eset áll fent, kérlek mihamarabb egyezzetek meg a végeredményt illetően. Amennyiben nem tudtok megegyezni egy felszólítás után sem, akkor MINDKÉT játékos kizárásra kerül.

Ha az eredményt jóváhagyták felkerül a tabellába.

FONTOS! Amennyiben mérkőzés közben megszakad a kapcsolat, a hátralévő időt a meglévő eredményt tovább víve kell lejátszani, az idő leteltekor a hazai csapat játékosa "fújja le" a mérkőzést a kilépéssel. A szakadással való visszaélés kizárást von maga után!

Online Kupasorozat:

Magyar Kupa indul a PC, PS3 és XBOX versenyzőknek melyet itt tudtok elérni: http://www.fifahungary.hu/online_cs_index.php kérlek jelentkezzetek a megfelelő kategóriába!

Ha a bajnokság során bármilyen probléma lép fel vagy kérdésetek van, bátran írjatok a kuzco007@fifahungary.hu email címre, illetve a fórumba! Mielőtt ezt megtennétek olvassátok el az Online Liga szabályzatát, melyet a cikk alatt megtaláltok.
  Kapcsolódó fórumok    
  Kapcsolódó hírek    
  Kapcsolódó leírások    
  Kapcsolódó játéktesztek    
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások24  

Ramsay_Bolton

2013-08-02 11:23:08 [24]

Hát ez egyszerűen botrány. A "résztvevők" fele azt se tudja, mi az az origin.

fcbpetya

2013-07-14 10:54:19 [23]

mikor hadjuk már a csoport meccseket? sok inaktív van és hiába állunk és várunk... akik le akarták játszani a meccset azok már lenyomták egymás ellen!

Ramsay_Bolton

2013-06-27 20:25:23 [22]

Arról viszont most tegyetek le, hogy egész augusztusban utánatok fogunk állni kedves inaktívok. Tessék haladni.

Ramsay_Bolton

2013-06-25 22:12:27 [21]

Nb3-asoknak még az első meccs előtt küldtem körüzenetet az origin id-mmel, akiknek a neve mellett 4 "lejátszott" meccs szerepel, még fel se vettek.

Adam52

2013-06-25 09:56:16 [20]

Akinek nincs kiírva NB1-ből az Origin azonosítója az vegyen fel engem plsnOrigin id-m: Tua52_hu

fcbpetya

2013-06-23 10:29:05 [19]

kuzco007! Nézzétek már át a NB3-as szekciót,mert sok inakítv felhasználó van...! 5-en kb akik játszunk becsülettel..

kuzco007

2013-06-20 01:54:53 [18]

Mi is csak ezt tudjuk javasolni, fényképezzetek, ha vitás eset van küldjétek el nekem (már volt rá példa) és akkor eldöntjük ezeket a szituációkat.

Ramsay_Bolton

2013-06-19 21:45:57 [17]

Egyébként maga a motor nagyon jól meg lett csinálva.

Ramsay_Bolton

2013-06-19 21:45:36 [16]

Oké, igaz, hogy még csak 3 nap telt el, de az NB1-ből 12-en játszottak le legalább egy meccset, az NB2-ből ketten, az NB3-ból pedig 6-an. Ez pont 20, belefértünk volna egy osztályba is. Oké, mondjuk két hetet rá lehet fogni, hogy mondjuk suli után gyors lelépett a család nyaralni, de azt meg hetekkel előtte is tudja az ember és akkor nem jelentkezik ilyesmire. fffuuu

MrTroger

2013-06-19 20:17:10 [15]

mi a tökömnek jelentkeztek rá ha rá se néznek az oldalra...

fcbpetya

2013-06-19 16:58:35 [14]

jó kérdés! sok olyan van aki passzív.

Ramsay_Bolton

2013-06-19 09:38:44 [13]

Én mindig fotózok, kezdőrúgásnál, minden gólnál, félidőben, meccs végén és a végén a meccs részleteket. :>rnKérdés: mi lesz akkor, ha mondjuk egy csomóan egy hónapig egy meccset se játszanak le? Gondolok pl. arra, hogy az NB3 gyakorlatilag 6 csapatos eddig, amíg akik egy meccset se játszottak hírüket se halljuk, tényleg muszáj kivárni az augusztus 31-et?

fcbpetya

2013-06-19 06:16:42 [12]

hy! Tegnap nagy nehezen 3 napi irosgatás után lejátszottuk a 2 meccsünket Detox-szal,az első 5-0 lett ide,a második 1-1 lett...! hozzáteszem a második meccset le sem akarta nyomni,csak nagy győzködés árán ment bele...! De ez még hagyán,a második meccset be is irtuk 1-1 re,és írt utánna originen,hogy 3-0 ra nyert Ő,hogyan írjuk át az eredményt! teljsen "más " a csávó gondolata... rnTehát figyeljetek és fényképezzétek az eredményetek!

Ramsay_Bolton

2013-06-18 20:12:38 [11]

Jah, akkor jó.

kuzco007

2013-06-18 01:52:49 [10]

Ramsay_Bolton: sajnos mivel nem tudjuk ellenőrizni így nyugodtan váltogathatjátok a csapatokat, első év, több mindent kipróbálunk, aztán a Ti visszajelzéseitek alapján megalkotunk egy kicsit szigorúbb szabályrendszert.

Ramsay_Bolton

2013-06-17 17:31:38 [9]

De váltogatni nem lehet a csapatokat.

kuzco007

2013-06-17 15:23:33 [8]

arsenal: bármelyikkel lehet

arsenal1994

2013-06-17 10:14:17 [7]

Nekem annyi lenne a kérdésem, hogy teljesen mindegy milyen csapattal játszunk? Bármelyikkel lehet?

Adam52

2013-06-17 09:09:52 [6]

Köszi.

kuzco007

2013-06-16 21:13:06 [5]

Adam52 véletlenül maradtál benne az NB II-ben, kivettelek.

TeamRock-Gabu

2013-06-16 15:34:12 [4]

Adjátok meg infóban A profilotoknál és az publikus mindenki számára.

Ramsay_Bolton

2013-06-16 14:35:54 [3]

Az azért van, mert privátra állította a profilját, PM-ben lehet körüzenetet írni ám. :>rnEgyébként a meccsek után akkor kell beküldeni képeket a jegyzőkönyvről?

dambeke

2013-06-16 07:49:33 [2]

Értem én hogy az ellenfél beírja a Origin felhasználóját, de én azt hogy szedjem elő... Mivel én ha rákattintok a nevére, akkor csak az msn címét írja ki... mást nem..

Adam52

2013-06-16 07:00:34 [1]

Hello, szándékosan vagyok benne az NB1 és az NB2-ben is? Azt írja, hogy mindkét helyen vannak meccseim

Adatlap

Fifa 13

megjelenés:

2012. szeptember 28.

fejlesztő:

EA Sports

kiadó:

Electronic Arts

Web Fórum Teszt
Galéria Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!