FIFA 08 - Első infók

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Talán hihetetlennek hangzik, de igaz: FIFA 08. Nem olvasta félre senki, tisztelettel jelentem, hogy május 14-én, minden bizonnyal a játék kiadása előtt még majd fél évvel megkaphatjuk a széria 2008-as verziójának első elejtett információit. Az más kérdés, hogy ez az elejtés inkább eldobás volt...

Bizony-bizony, a ComputerAndVideoGames.com szorgos munkatársainak sikerült mikrofonvégre kapniuk a játék producerét, Andrew Wilsont. Az interjú számos dolgot elárul, azonban mégsem rendelkezhetünk túl sok adattal a leendő game-ről.

 

 

Legfontosabb tudnivaló, mely sokak lelkét megnyugvással töltheti el, a régóta várt új grafikai motor érkezése. Wilson elmondása szerint az Xbox 360-ra készített FIFA 07 számos kettes számrendszerbeli kódot ad át a leendő játékba, mely a gamma nextgen verzióját ismerve, nagy bajt nem jelenthet. Itt talán érdemes megemlíteni, hogy néhány héttel ezelőtt piacra dobott UEFA Champions League 2006-2007-ben is számos Xboxból ismerős dolgot észrevehettünk, igaz a régi engine-be ágyazva, s így nem hat olyan feltűnően.

 

 

A második jelentősebb változás a játék – grafikához hasonlóan – elavult fizikáját érinti. Andrew Wilson kiemelte, hogy a játékosok és a labda mozgása is fejlettebb fizikát kap majd. Na meg, új MI, animációk és mozdulatok. Legalábbis a producer szerint, aki kitért a kommentátorokra is. Bár, sajna nem Hajdú B.-ék zsenialítását firtatta, érdekes és sokakat bosszantó témát kaptunk, mégpedig azt játék köteléke alatt lévő kommentátorok időről időre ugyanazokat a mondatokat „mondják”. Nos, az eddigi ilyen jellegű problémák az úriember szerint csupán azért éltek, mert a 26 liga, 15 ezer játékos, rengeteg stadion, zene, és hasonló nyalánkságok mellett már nem volt említésre méltó hely a lemezeken. De erre is látja már a megoldást, mégpedig az új generációs adathordozók által nyújtott lehetőségeket (itt gondolhatunk a blu-ray korongokra és a szintén forradalmi flash memóriákra is), melyek szinte egyáltalán nem korlátozzák a tárterületet. Legalábbis egy játék szempontjából (a blu-ray lemezek 25, illetve duplarétegű esetén akár 50 gigabájtot is tárolhatnak, a flash alapú memóriáknál a határ meg szinte a csillagos ég, elég a legújabb iPodokra gondolni, a maguk 80 gigabájtjával).

 

 

Tehát, nekünk nincs is más dolgunk, mint hátradőlni a karosszékben és várni azt a játékot, ami már talán képes lenyomni a Pro Evo sorozatot, amiről egyébként, szintén beszélt Wilson. Egész pontosan arról szólt, hogy a PES, mint magának egyre nagyobb teret törő konkurencia, csak jó tesz a 08 készítésének, hisz az egész fejlesztőgárda meg akarja mutatni, hogy képesek egyértelműen maguk mögé utasítaniuk a japán KONAMI által fémjelzett játékot.

  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások93  
12 >

kenny59

2007-09-11 18:37:43 [93]

ps3-ra lesz honosítva?

cyberry

2007-06-01 11:29:55 [92]

A pes 5-öt tutira lenyoma majd XD

Xabinho87

2007-05-13 13:24:45 [91]

Ezt komolyan gondolod? Néha gondolj bele!:| Majd augusztus vége felé! És már csak egy nap és lehull a lepel!:D

mddani

2007-05-06 15:08:49 [90]

Ja remélem sokkal jobb lesz mindenben. Már nagyon várom. A demo mikor itt fenn kb?

Zolik0921

2007-04-26 14:32:09 [89]

ja és magyar nyelvel legyen psp-n is!!!!!!!!

Zolik0921

2007-04-26 14:31:29 [88]

legyen magyar kommentárral psp-n is!!!!!!!!!!!!! meg legyen benne a dvsc!!!!!!!!!

meg több trükk,csel!!!legyen jobb a grafikája!!!!!az emberek arca legyen jobb!!!!!!!!!!!!

RomIso

2007-04-24 12:46:40 [87]

jajjj vazelin....a lényeg hogy szép legyen......felőlem lehet 6.0 is

SASI89

2007-04-24 11:23:25 [86]

OK. Elirtam, de a pixel az nagyobb égés...

Xabinho87

2007-04-23 15:28:35 [85]

Na okoskám! Shadert írtam nem shardert! És láma vagy, mert jól írtam! SHADER ! Az igaz, hogy model nem pixel, de amúgy teljesen mind1, mert pixelt jelenít meg!

SASI89

2007-04-22 19:03:12 [84]

No Comment! Sharder Pixel, atyaúristen:D. Esetleg Sharder Model 3.0 na mind1. bye

RomIso

2007-04-20 09:52:19 [83]

amúgy ha télleg új motor lesz akkor kb olyan gépigénye lesz mint a NFS: Most Wanted-nak pl. .... az meg nem ügy :).....de lehet hogy nem jó tipp

Pacal17

2007-04-19 18:02:57 [82]

Neeeeem nem arrra gondolok vazeg! a grafikára!! mér gondolnék a licencekre nemvagyok annyire balf*sz!

Ivan

2007-04-19 13:47:52 [81]

Sajna én nem vagyok ennyire optimista, de ám legyen, legyen a fifa 08 next gen, én örülnék neki, de mi lesz a gépigénye? És honnan van a hír, hogy a 08 pc-s változata a 360-as átirata lesz, mert a fent említett cikkben nincs benne? És ne hari nem kötekedni akarok, csak érdekel, mert tényleg ráférne egy "pc next gen" az egész érára!

Xabinho87

2007-04-19 13:40:42 [80]

THX!:D Igyekszem.:)

RomIso

2007-04-19 11:32:22 [79]

már télleg ideje lecserélni ezt a nagy rakás szart.......2003 óta ugyan az a grafikus motor....ez a grafika már a 06 óta szégyen.....Xabinho neked meg örülök hogy valaki végre normálisan látja a dolgokat : )

Xabinho87

2007-04-18 17:25:34 [78]

Ivan a konzolos részekben egyetértek veled. De a fifa next genes lesz, mert a fifa 07 xbox360-as verziónak az átirata lesz. Pacal17 nemtudom miből gondolod, hogy ha sok a licenc egy játékban akkor már az next genes!:| Akkor a fifa már évek óta az lenne!

Ivan

2007-04-18 14:22:27 [77]

Nem biztos, hogy a pes 7 next gen lesz, sőt még a fifa sem biztos, továbbmegyek, egyik sem lesz nextgen csak valami más, újabb remélhetőleg jobb. Numero egyes prioritása a nextgen konzoloknak lesz az biztos, olvastam a cikket és egy szó se nagyon esik arról, hogy a pc-sek kapnak valami fajin dolgot az arcukba. Új grafikai motor az lehet, rá is férne, de az nagyobb gépigény. Konzoloké a játékpiac gyanítom és nem csak a gépek miatt. Könyebb rá játékot írni, sokkal könyebb...

Pacal17

2007-04-17 19:34:47 [76]

PES7 is next gen lesz, meg álitólag csomó liszensz lesz benne.
az UEFA CL sokkal rondább volt mint az edigiek. feketefér gyep meg msost textúrák. 1 meccs volt nekem...

Xabinho87

2007-04-17 14:36:14 [75]

Nem, hanem arról, hogy jobban megéri egy konzol, mint állnadóan fejleszteni a pc-t! +konzolnál természetes, hogy max. grafón játszol!:D

mate2

2007-04-17 14:03:36 [74]

Most a Gta4-ről van szó?

Xabinho87

2007-04-17 13:54:50 [73]

Csatlakozom admin barátaimhoz!:D

Armani

2007-04-16 21:28:15 [72]

én azt is teszem :P

Tomm!k@

2007-04-16 21:17:59 [71]

a legtöbb játékot már nextgen konzolokra írják. egyre inkább virágzik a konzolpiac, szerintem sokkal jobban mégéri befektetni egy xbox 360ba, mint fejlesztgetni pcnket.

Ivan

2007-04-16 21:04:36 [70]

Fifa 08! Nextgen-re hajazó grafika egyenlő baromi nagy gépigény? Mer akkor minden éven vehet a paraszt új gépet, hmm...

Xabinho87

2007-04-16 19:40:32 [69]

G4bi89 itt fifa a téma! HA te meg arra gondolsz, hogy októberben jön pc-re akkor hülye vagy már bocs! (ha nem így gondoltad semmit nem írtam) PC-re még besem jelentették, csak ez a R* szokása, hogy közel 1 év késéssel adják ki!

G4bi89

2007-04-16 19:26:32 [68]

Ezt a pc-re csak egy év múlva jőn a konzolos kiadás után dolgot felejtsétek már el.GTA SA-nál igy volt de most nem így lesz nem mondott ilyet a Rockstar szóval ameddig nem mondják ne beszéljünk már marhaságokat.

Xabinho87

2007-04-16 18:31:03 [67]

Ezt az észjárást bírom! :| Írta ezt valaki?

nándi15

2007-04-16 18:15:27 [66]

akkor ezek szerint már nem is lesz hsp07?

Xabinho87

2007-04-16 17:10:22 [65]

szakipajti nem gondolod komolyan?:S Október 18.-án jelenik meg Európában XBOX360-RA ÉS PS3-RA jelenik meg! Pc-re hivatalosan besincs jelentve!

G-unit

2007-04-16 16:18:01 [64]

de szerintem nézz át a gtahungary-ra ott lehet van vmi info.

G-unit

2007-04-16 16:17:19 [63]

nem tudom engem nem izgat mert holnap én már egy xbox 360 premium pack bóldog tulajdonosa leszek!!:D:D:D

szakipajti

2007-04-16 16:08:06 [62]

Csá nerm október körül fog megjelenni a GTA 4 pcre?

Xabinho87

2007-04-16 15:04:29 [61]

Nem butaság! GTA Pc-re több, mint egy év múlva jön ki! Addigra meg mi konzolosok (és mint én leendő konzolos:D) már isteníteni fogjuk a Rockstart, hogy ezt megadatták nekünk!:)

Casillas

2007-04-16 14:54:51 [60]

"meg hát csak arra lesz GTA 4 ne felejtsük el."

butaság

dvsc-teva_lokika

2007-04-15 20:54:29 [59]

És ugye klasszikus lesz a billentyűzet? És a Menók lehetnek magyarok?

Shadow16

2007-04-15 18:46:47 [58]

vagyél egy X 360-at és utána 5 évig nem kell aggodnod hogy leindul e rajtad a gamet. meg hát csak arra lesz GTA 4 ne felejtsük el. Ha megm ost veszel egy drága VGA-tt akkor azt 2 év mulva ismét cserélheted le

Xabinho87

2007-04-15 17:28:08 [57]

Ezek után már énis, hogy nemkérdezősködsz tovább!:D

BENO1

2007-04-15 17:11:50 [56]

most megnyugodtam!!

Xabinho87

2007-04-15 17:05:25 [55]

Ha ezt írja akkor az.

BENO1

2007-04-15 16:22:35 [54]

a kártya leírásában az van hogy microsoft directx 9.0 shader model 3.0 support ensures compatibily and performance for all directx 9 applications and game titles
ez nem azt ejlenti hogy shader pixel 3.0-ás???

BENO1

2007-04-15 16:02:14 [53]

akkor valszeg kell vennem uj vga-t is???

Xabinho87

2007-04-15 15:24:04 [52]

Nem a 6200-es nem pixel shader 3as!

BENO1

2007-04-15 13:41:33 [51]

yah és most akarok venni még 1 gb ramot!!

BENO1

2007-04-15 13:41:12 [50]

bocs elírtam a celeront de csak ezzel azt is akartam kédezni hogy a gfx 6200 az shader pixel 3-as?????

icka90

2007-04-15 13:28:40 [49]

Én ezt a gamet úgy várom mint hogyha 1hónap múlva kijönne pedig marha soká jön ki és mostmég inkább hülye kisérettségikre kell gondolnom elvileg:(

Deathmatch

2007-04-15 12:54:56 [48]

Sziasztok!

Olvasgattam a kommentárokat és szerintem még korai találgatni a követelményéről, új motort kap, fejletebb lesz a fizika is, tehát valószínű hogy valamilyen szinten meg fog nőni a követelmény. De nem hiszem hogy XP alatt 1GB RAM-al nem menne el, itt a videokártyán van a hangsúly és persze a procin hogy ki tudja-e használni a videokártya teljesítményét.

Xabinho87

2007-04-15 12:49:13 [47]

Én nem tanácsolok semmit, csak azt mondtam, hogy szerintem 3GHZ-hez kevés 0,5GB ram. 1 GB-al már jobban mennének a dolgok.

Adriano92

2007-04-15 12:41:04 [46]

bocs csak frissítettem és mégegyszer betette:D

Adriano92

2007-04-15 12:40:22 [45]

Xabinho87:akkor hogy kéne megoldanom szted?help

Adriano92

2007-04-15 12:38:21 [44]

Xabinho87:akkor hogy kéne megoldanom szted?help

12 >

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!