HSP 11 - FELHÍVÁS!

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Mivel román kollégáink kiadták saját bajnokságukat a legújabb FIFA játékhoz, így mi is közelebb kerültünk ehhez, azonban egy fontos dolog még hátra van, ebben szeretnénk a segítségeteket kérni.
Eldőlt a napokban, hogy a HSP 11 első felvonásában csak a magyar első osztály csapatai fognak helyet kapni, a hétvégén nagy valószínűséggel végzünk a 16 csapat adatbázisával, azonban ahogy korábban az előző oldalunk olvasói megszokhatták, az értékek belövésében segítséget kérünk Tőletek, hiszen nem lehetünk ott minden egyes mérkőzésen, így Ti vagytok azok, akik esetlegesen kijárnak kedvenc csapataitok mérkőzéseire és jobban ismeritek a játékosokat, mint mi.

Az alábbi listából az adott csapat nevére kattintva letölthető egy excel táblázat, amelyben a játékosai szerepelnek, a nevük melletti cellákban pedig rákérdezünk az általad javasolt értékre 0-99-es skálán, illetve az adott játékos erősségéire és gyengeségeire, például gyors, jól fejel, lassú, fáradékony, technikai érzék stb.

Ezeket az excel fájlokat kitöltve és visszaküldve pontosabb képet kaphatunk az adott csapat egyes játékosainak képességeiről. Mivel valószínűleg egy csapathoz több táblát is visszaküldötök majd, ezeket átlagoljuk és összevetjük egymással, így még pontosabb képet kaphatunk az adott játékosok értékeiről.

Kérünk tehát Titeket, hogy minnél pontosabban és csapat szimpátiától eltekintve, amennyire csak lehet objektíven töltsétek ki és küldjétek vissza az alábbi fájlokat április 15.-igkuzco007@fifahungary.hu email címre, továbbá amennyiben rendelkeztek szurkolói hangokkal a csapatokhoz vagy volna kedvetek rögzíteni azokat, akkor szintén ugyanerre a címre küldjétek el őket becsomagolva vagy töltsétek fel valahova és a linket juttassátok el nekünk levélben. FIGYELEM!! Csak és kizárólag audio formátumban fogadjuk el a hangokat, tehát youtube linkeket és egyéb videós dolgokat nem veszünk figyelembe!

  Kapcsolódó fórumok    
  Kapcsolódó galériák    
  Kapcsolódó hírek    
  Kapcsolódó játéktesztek    
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások75  
12 >

fastrobi

2011-05-09 07:44:37 [75]

Az azért érdekes hogy a román meg az izraeli patch már ezer éve kész van a hsp meg.....!

cseh.b

2011-04-27 20:03:30 [74]

Az nem lenne rossz...

Matyika89

2011-04-27 19:56:00 [73]

Én momentán ezen gondolkoztam hogy a 12-höz felkérjük a Gabit hogy a magyar Patchünkhöz elvállalná-e a kommenteket

cseh.b

2011-04-27 18:14:27 [72]

Szerintem jó lenne, főleg mert még tavaly együtt közvetítették a BL-t, de nem hiszem hogy van rá esély, mert akkor az egészet újra kellene venniük...

Blau2

2011-04-27 17:42:18 [71]

Egy "kicsit" előrébb szaladnék egészen Fifa12-ig, nem tudom ki, hogy van vele de én az új részben Hajdú B. mellől szívesebben hallgatnám Méhes Gábort mint Faragót... Hogy vagytok ezzel ?????

Josh001

2011-04-27 15:23:00 [70]

Miért is nelegyen benne Fábián? Ebben az összes magyar NB I-es bíró benne lesz a többi is még fejlesztés alatt.

gagyi90

2011-04-27 10:04:12 [69]

csak a Fábián ne legyen benne...

Josh001

2011-04-26 21:33:28 [68]

zakricsi Hétvégére várható, ahogy írtam vagy esetleg elhúzódik Jövő hét elejére. Csak érdekesség kép írtam le, ezt nektek.

zakricsi

2011-04-26 19:10:40 [67]

Nem bíró kell sztem,hanem a hsp-t várja már mindenki.

Josh001

2011-04-26 17:31:27 [66]

A HSP 11-ben a Monicomp Ligában megtalálható lesz 11 darab magyar bíró, aki a játék élményt még valósághűbbé teszi. Például benne lesz: Kassai Viktor, Vad II István, Szabó Zsolt és még jó pár. Köszönöm a figyelmeteket

zakricsi

2011-04-26 13:06:17 [65]

Ok.Kössz.

Josh001

2011-04-26 12:48:56 [64]

Sziasztok. Várható megjelenése hétvégére vagy a következő hétre tehető.

zakricsi

2011-04-26 12:37:36 [63]

Most már tudjátok,hogy kb. mikor lesz kész??

Matyika89

2011-04-25 23:10:49 [62]

elég sokan..sőt a magyar kupa kicsit hoszabb menetelésű is lesz ami több izgalom

fastrobi

2011-04-25 22:31:20 [61]

Nem akarok kötekedni,de árulja már el valaki ki akar nb 3.as csapattal játszani persze azokon kívül aki az adott helyen lakik?

Matyika89

2011-04-24 14:57:24 [60]

Srácok! Segítség kellene! Aki elég ügyesen kezeli a Creation master 11-et (CM11) és tud is adatbázisozni, vagy grafikában ügyes (pl mezek) azok írjanak nekem egy üzenetet itt fh-n mert kellenének az emberek NB3-ba mert rengeteg a csapat és kevés az emberünk.

zakricsi

2011-04-24 10:57:13 [59]

Oké köszi az infót.Amúgy már én is nagyon várom!

Matyika89

2011-04-24 08:42:07 [58]

Ha a régi fifa lenne belülről akkor már januárba kijött volna a patch..de ez az új fifa még nekünk is szokatlan volt, csoda ha megleszünk vele..amúgy úgy néz ki hogy még 1 hét csúszás lesz mert sok javítás van még hátra, és kevesen vagyunk pl az utóbbi 2-3 napban csak Én dolgoztam szinte az adatbázison úgyhogy türelem...

zakricsi

2011-04-23 09:14:11 [57]

Na szóval ezen a hétvégén kijön?Mert az tényleg nagyon jó lenne.Én tudom,hogy nem volt program de a korábbi fifák-nál nem kellett több mint fél évet várni a hsp megjelenésére.Már nagyon várom.

jacko96

2011-04-22 13:03:02 [56]

de lécci! mert 24.-én van a születésnapom! és qrva jó lenne!!!

Forseti93

2011-04-21 21:08:51 [55]

Még ne igyunk előre a medve bőrére.Nem 100%,hogy a héten kijön.

jacko96

2011-04-21 12:54:27 [54]

fhuu gyerekek! nagyon örülök! húsvétkor csak ezt fogom játszani!!!

slater93

2011-04-20 08:47:12 [53]

a húsvéti nyuzi helyett húsvéti hsp:P!

Forseti93

2011-04-19 23:01:46 [52]

Húsvééét?
Hisz az most lesz :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Ennél szebb húsvétot el sem tudnék képzelni.Bárcsak igaz lenne és Vasárnap kora reggel föl is lenne már töltve a patch az oldalra.

toszegi12

2011-04-18 20:03:37 [51]

Azt írták egy másik helyen hogy kb húsvétra kész az NB1!!

jacko96

2011-04-18 17:05:48 [50]

Szoval akkor mikorra várható Magyar Bajnokság?? mert nagyon várom!

Lokl1997

2011-04-17 18:49:13 [49]

Sziasztok! Maga a HSP mikorra várható?

Forseti93

2011-04-16 19:36:38 [48]

Van egy internetes focis játék.Benne vannak a Magyar NB I-es csapatok.
Szerintem az lenne a legjobb ha az alapján lenének beállítva a játékosok.

Itt egy link:

http://www.focimanager.com/welcome.asp?login=&page=/main.asp&qs=


Valamelyik szerkesztő regisztráljon és keresse meg a Magyar NBI-et.Szerintem meg érné.Elég korrekt a játékosok osztályzata.

daniel1205

2011-04-16 19:31:25 [47]

na most nekem lenne egy kérdésem... na szal ha meg lesz a hsp akkor lehet majd a magyar csapatokkal online játszani? vagy majd egyáltalán nem lehet? ha nem akkor meglehetne oldani valahogy?? különben szerintem egybe adjátok ki az egészet! szal nem nb1 meg majd külön nb2,3! inkább várok egy kicsit tovább, de akk ne legyen külön

qwe

2011-04-15 15:05:13 [46]

Üdvözletem, én csak annyit szeretnék hozzá szolni a dolgokhoz, hogy a Debrecennek már új Adidas meze van...nem az van nekik ami a galériában található illetve a fradinak a nike logoja lejebb van....

Mate.90

2011-04-15 14:00:46 [45]

Elolvastam az előző kb 10 hsz.-t ...mind a két oldalon van túlzás bőven szerintem, ugyan már gyerekek azért egy szolnok még az angol 3. osztályban sem állná meg a helyét, azzal viszont egyetértek, hogy az élcsapataink megállnák a helyüket az angol 2. osztályban bár nem lenne könnyű dolguk azért, olyan csapatok mellett mint a Middlesbrough pl, aki 2006-ban még uefa kupa döntőt is játszott, igaz azóta már gyengültek elég sokat és a premier league-ból is kiestek, de azért még manapság sem egy kis csapat (persze mihez képest), aztán még ott van a leeds, QPR stb., én próbálom realistán nézni a dolgokat, azzal is egyetértek, hogy az eredivisie-ben is megállnák a helyüket az élcsapataink mint pl vidi, de ott is inkább a kiesés ellen küzdenének mintsem a 2. 3. helyért.. szerintem az NB I színvonala kb az angol 3. osztállyal egyenértékű, bár ezt elég nehéz belőni, mert az élcsapataink annál azért jobbak szerintem, de pl egy szolnok még a 3. osztályban sem állná meg a helyét..

albavolan

2011-04-14 23:06:24 [44]

Szerintem az élcsapataink bent maradnának az Eredevisie-ben is, de szerintem a az angol második ligás csapatok nem erősebbek még a Siófok és Szolnok-nál sem csak több a nézőjük és jobbak a feltételeik. Képességben nincs nagy különbség.

Laca0724

2011-04-14 18:59:46 [43]

csáó mikor készül el a magyar bajnokság?mert már naon várom régóta

Ramires7

2011-04-13 15:12:05 [42]

Az angol másodosztályba megállniá a helyét a mostani Vidi és kész. A többi csapat nem. Nem bírnák a tempót.

soma0816

2011-04-13 15:00:48 [41]

igazad van de én nem egy szolnokra meg egy siófokra gondoltam de ez a djbril9 ritka nagy fasz

fifamaster

2011-04-12 19:58:15 [40]

a magyar bajnokságból szerintem van 3-4 csapat amelyik megállná a helyét az angol másodosztályban ezzel egyetértek de pl a szolnok vagy siófok nemhiszem :/ de nagyon várom mrá a HSP-t minden nap amikor hazajövök azaz első dolgom h megnézem h van e már : D rmeélem jól fog siekrülni

soma0816

2011-04-12 15:38:17 [39]

soma0816

2011-04-12 15:37:21 [38]

djibril9 már nem azért de te egy ritka fasz vagy mert szerintem egy fradi az angol másodosztályba megállná a helyát a vidi pedig szerintem megtudná állni a helyét egy erős bentmaradónak az premier laugbe ne gyertek ide és ha ilyen szarnak gondoljátok a magyar focit akkor ne akard fifára és ne nézegesd az oldalt hülyegyerek örülnél ha eltudnál juttni focista ként egy nb 1 szintre hülye rabszolga
normálisab nevet nem találhattál volna ki

Ramires7

2011-04-12 12:52:13 [37]

Már nem azért de ne nézzétek már le ennyire az nb1-et. Tényleg gyenge bajnokság, de azért nem csak 50-60 szntű játékosok vannak. Szerintem úgy nincs értelme az egésznek ha az egészet ilyen rosszra csináljtáok, rossz játékosokat. Mondjuk egy válogatott Vermes Krisztián miért ne lehetne 70-es ? Na mind1...remélem jobb lesz mint amire számítok.

anonim666

2011-04-11 20:51:43 [36]

a lengyel bajnoksággal egyrangú szerintem a magyar nb1

djibril9

2011-04-11 18:45:18 [35]

a magyar elso osztaly ( es nemazert mondom mert negativ vagyok es leakarom szolni a mi fiainkat) joval gyengebb mint az angol harmadosztaly (:'

fifa25

2011-04-08 19:41:19 [34]

Pénz kérdése az egész sajnos...

szcsaba95

2011-04-08 13:58:02 [33]

Inkább Angol harmadosztály. Angliában a másodosztályú csapatoknak jobb Stadionjaik vannak, mint a mi Nemzeti Stadionunk. És nem mellesleg többnyire színvonalas mérkőzésekkel nem úgy, mint az NB1-ben, hogy néha egy félidőt és szenvedés végignézni.

albavolan

2011-04-07 22:45:15 [32]

Nos a magyar NBI inkább az angol másodosztállyal egyenrangú. Szerintem.
A külföldön elkelt srácok vagy válogatottak max 69-71 semmivel sem többek szerintem, de 50 alá szerintem ne nagyon menjünk, annyira mi fiaink sem gyengék!!

soma0816

2011-04-06 15:21:02 [31]

de ahol igen nem van ott azzal kell válaszolni

gergelics-21

2011-04-05 21:02:55 [30]

André Schembri a Fradiban csatárnak rakjátok be ne középpályásnak.

djibril9

2011-04-05 19:22:52 [29]

kuzco007 nee nee nemjol ertekelsz
Heinz ilyen70-75 ? egy Routledge ilyen hatvan valahanyas aki az Npower league sztarja. vagy egy Diouf 73 mas (mondjuk akkor huszti nem 75D) egy angol 4 ligas klubbb elver egy nb1 est ehhez kell hasonlitani...

slater93

2011-04-05 12:06:12 [28]

okés kössz

kuzco007

2011-04-05 02:19:11 [27]

soma0816: ezek a képek PCről vannak

slater93: gameplay még nincs, csak menübeli egy korábbi cikkben

slater93

2011-04-04 20:53:19 [26]

Valamilyen trailer nincs még a hsp-ről?

12 >

Adatlap

FIFA 11

megjelenés:

2010. szeptember 28.

fejlesztő:

EA Canada

kiadó:

EA SPORTS

Web Fórum Teszt
Galéria Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!