HSP 11 vol.2 - megjelenési dátum

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Sokat kellett várni rá, de a héten megérkezik. Magyar NB II keleti és nyugati csoporttal és egyéb extrákkal vasárnap éjszaka.
Bár úgy tűnhetett, az első kiegészítő után sem álltunk le a munkával és minden erőnkkel az NB II-es kiegészítőre koncentráltunk, ezért sem hallhattatok sok információt a készülő kiegészítésről. Akik figyelték galériánkat, ők már az NB III-as HSP 11 vol.3-ról is láthattak szebbnél szebb képeket, azonban most eljött a második felvonás hete, vasárnap éjszaka érkezik az olyannyira várt magyar másodosztály, a Hungarian Super Patch 11 volume 2!

Tartalma:

- a teljes HSP 11 vol.1-et tartalmazza;
- a magyar másodosztály keleti és nyugati csoportjának mind a 16-16 csapata 2011. július 8.-a kerettel, hazai és vendég mezekkel, néhol harmadik és kapus mezekkel, logókkal;
- az NB II-es csapatok játszhatósága manager és tournament módban, kvalifikálása a Magyar Kupába;
- NB II-es játékvezetői keret, így 22 új magyar játékvezetőt adtunk hozzá Tiberének köszönhetően a már meglévő NB I-es kerethez;
- a teljes magyar és külföldi átigazolások 2011. július 8-al bezárólag.

és amire már régóta vártok, a megjelenési dátum:

2011. július 10., 23:00


Július 16.-án találkozhattok akár a HSP készítőivel is focikupánkon, melyet 8 csapattal indítunk és már csak 5 szabad hely van, nevezési díj 7000 HUF/csapat, legalább 4+1 fős csapatok jelentkezését várjuk. Elérhetőségeink pedig a szokásosak: +36-30/608-7602, kuzco007@fifahungary.hu. Bővebb információk még a héten, de emailben és telefonon már most állunk a rendelkezésetekre és nevezéseket is elfogadunk! A helyszínre hozzátok magatokkal az ERRŐL a linkről letölthető Nevezési Lapot.
  GalériaFIFA 11  
  Kapcsolódó fórumok    
  Kapcsolódó galériák    
  Kapcsolódó hírek    
  Kapcsolódó játéktesztek    
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások78  
12 >

nvgyongy

2011-08-11 09:19:38 [78]

Nem tudtok valami megoldást hogy ne fagyjon ki a játék légyprofiba ha magyar csapattal próbálkozom játszani?rn

jzmessi

2011-07-11 10:27:07 [77]

forseti küld ide a mezeket: jzmessi@citromail.hu

Forseti93

2011-07-10 21:18:29 [76]

nincs mit.
jzmessi!
Nincs semmi probléma?Nincs fennakadás?Minden jól megy?Még mindig 100% a 23:00???

Egyébként hova lehet küldeni a HSP12-hőz a mezeket?A Fradi mezét megszereztem és a DVTK lehetséges mezét is,de csak a hazait sikerült DVTK részről.

laci024

2011-07-10 20:25:58 [75]

ok kosz

Forseti93

2011-07-10 20:15:05 [74]

Már csak 2 óra és 45 perc.Aztán NB II

Forseti93

2011-07-10 20:14:46 [73]

Csak a mentéseket és a profilodat ami a C meghajtón van a dokumentum mappában.

Mármint itt: C meghajtó-Felhasználók-Laca-Dokumentumok-FIFA11

Ott szépen a mentéseidet és a felhasználó profilodat törlöd.Más nem kell.

laci024

2011-07-10 19:58:10 [72]

es toroljek ki mindent?

laci024

2011-07-10 19:57:45 [71]

De ha nekem megvan a hsp11vol1 akkor instalajam ujra a fifat?????

Forseti93

2011-07-10 18:44:46 [70]

Zsíííííír

jzmessi

2011-07-10 18:05:39 [69]

ha nem jön közbe semmi, akkor 23:00

Forseti93

2011-07-10 17:48:44 [68]

toszegi12!
Nem kell.Az NBII-es patch tartalmazni fogja alapból.

toszegi12

2011-07-10 17:37:53 [67]

Most raktam újra a Fifa11-et, és azt szeretném kérdezni ,hogy a HSP vol1-nek fennt kell lennie mielőtt a vol2-t fel rakom??

Forseti93

2011-07-10 14:34:06 [66]

Tényleg jzmessi akkor ma 100%,hogy 23:00 órakor kijön az NBII?

laci024

2011-07-10 14:01:53 [65]

De most komolyan ma este kijon??????? mert mar erre varok regen, megmondom oszinten hogy annak nagyon orulok hogy az atigazolasok benne lesznek

jzmessi

2011-07-10 13:35:14 [64]

aztán ha lesznek hibák ne írogassátok hogy szar, hanem szépen írjátok le, hogy egy patch-ben javítva legyenek!!!!!

Forseti93

2011-07-10 13:17:00 [63]

Ha ma tényleg kijön az NBII akkor én ma le se fekszek aludni.

Forseti93

2011-07-10 13:16:33 [62]

Gera Zoli a WBA-ban fog már lenni vagy még a Fullham-ban?

tomdilinger!
Ezt nem értem.Ha átállítod a felbontást a monitoron akkor nem reagál a Joystic???
Ez érdekes ilyet még nem hallottam.Keresd ki a kézikönyvből vagy ha van e-mail cím akkor írj egy levelet a cégnek,mert ez elég fura.Vagy tegyél fel hozzá egy újabb driver-t.
Ha nincs újabb akkor meg nem tudom.

tomdilinger

2011-07-10 11:50:43 [61]

Sziasztok! Egy kis segítséget szeretnék kérni.
Feltelepítettem a Fifa 11-et és ha beállítom az ideális felbontást onnantól kezdve nem engedi használni a Joystic-ot. Tud rá valaki megoldást? Köszönöm!

udinho

2011-07-10 09:11:29 [60]

bezony magyar másodból irány a Fulham

laci024

2011-07-10 08:09:20 [59]

Az http://atigazolasok.gportal.hu/ -n nezitek a friss atigazolasokat?

profszab

2011-07-09 23:16:47 [58]

udinho:
hát épp azért mondtam hogy visszasírom a lille ajánlatát, onnan bárhova el lehet jutni lásd pl. Gervinho. egy éve még senki nem tudta kicsoda ( legalábbis én biztonsan nem), most meg irány az Arsenal.Dzsudzsinak példát kéne vennie Somogyi Csabáról igazolások terén, habár szigorúan véve nem ugyanaz a kettő, dehát ha már itt témázás megy akkor muszáj volt őt is felhoznom

Forseti93

2011-07-09 23:11:07 [57]

Holnap ilyenkor már ha minden igaz akkor már javában az NBII-ben fogunk gálázni

hunlordfs

2011-07-09 23:01:10 [56]

FIFA 12 új képek:
http://www.fifa-infinity.com/fifa-infinity-news/fifa-12-new-screens/

udinho

2011-07-09 22:50:45 [55]

Forseti93:
az angol bajnokság a világon a legjobb és nem játszanak erőfocit max. 1-2 csapat az élvonalban, német sem erőfocit játszik nézd meg a német válogatottat (kedvenceim ) Özilen és Khedirán kívül szinte mind otthon játszik.
Francia focit sokan lebecsülik ami szerintem megint hülyeség de hát ízlések és pofonok

udinho

2011-07-09 22:45:36 [54]

profszab:
a Lille-nél is nagy tervek vannak: új stadion,folyamatos bl indulás stb,
keretük jó a bl-ben is elég sokszor megfordultak, meg mégis csak a francia bajnok

Forseti93

2011-07-09 22:45:04 [53]

Ha valaki megmondja,hogy hova lehet küldeni a mezeket a HSP12-hőz akkor én küldöm is.A Fradinak a hazai és az idegenbeli megvan.Ja meg a DVTK lehetséges meze is,de nekik csak a hazait szereztem meg.

Forseti93

2011-07-09 22:43:57 [52]

profszab.

Ja már csak 25 óra és NBII
Már nagyon várom.

Egyébként a ruszkiknál max erősödhet.focizni nem fog jobban mint most.
Robi Carlos valóban mutathat neki pár rúgó technikát.,de nem hiszem,hogy hasznára fog válni dzsudzsáknak a szovjet bajnokság.A Francia bajnokságot én se szeretem.Nincs semmi iránya.Az Angolok meg a Németek azok erőfocit játszanak a többi bajnokság próbál Brazilosan focizni.A Franciák azok pedig úgy mennek ki a pályára,hogy majd csak lesz valami.Szóval minden játékos amit tud azt hasznosítja és kész.A Francia bajnokság még gyengébb volna mint a magyar ha nem lenne benne pénz.Tény,hogy jó játékosokat nevelnek ki mint PL:Henry,Zidane,Benzema,Abidal,Anelka,Essien,Viera stb...
De ezeket leszámítva nagyon gyengék.

profszab

2011-07-09 22:00:05 [51]

udinho:
most hogy mondod, télen még semmiképp sem akartam hogy lille-be menjen, alapból valamiért nem szimpi csapat, de most visszasírtam, azért mégiscsak végre bl-ben játszhatna meg a francia bajnokság is neccesen de tán veri az orosz színvonalat.
amúgy már csak 25 óra van az nb2-ig

udinho

2011-07-09 20:13:33 [50]

nah olvasva itt a Dzsudzsákos véleményeket, háát....
1-2 ember nem nagyon van képben, profszab-nak van igaza az egyetlen ajánlatot fogadta el, volt szóba Atl.Madrid,Hamburg,Villareal,Juventus kiskutya f*sza, de egyedül az anzsi tárgyalt komolyabban a PSV-el, amúgy a Lille télen hajlandó lett volna fizetni érte, de azt visszautasították.
tény hogy nem lesz szemelőtt, de az orosz erősebb bajnokság mint a holland és majd utólag fog kiderülni az,hogy jól döntött.
Legalább megtanul Robie Carlostól szabadrúgást lőni

AudiA4

2011-07-09 18:22:43 [49]

Thnx kuzco!
A régi HSP-t tettem fel szűz fifára csak...szárnyal a játék azóta is.Egy menetett profilom van és egy mentett manager mód.

Forseti93

2011-07-09 16:30:00 [48]

Hova lehet küldeni a 2011-2012-es mezeket?
A Fradiét meg tudtam szerezni.

laci024

2011-07-09 16:07:32 [47]

vipex98
de viszont az a valtoztatas nemfogja zavarni az uj patchot???

vipex98

2011-07-09 15:49:05 [46]

laci024

Creation master 11-el ezt a hibát ki lehet javitani tölsd le és vegyél fel msn-re kocsorzoltan@hotmail.com
és segitek megcsinálni

laci024

2011-07-09 13:54:58 [45]

Szevasztok ,
azt szertenem kerdezni hogy masnik is hibas e az angol liga a menedzser modban?????? konkretan a Blackpool nak a neve Birmingham amikor megnzem a tabellat akkor ket Birmingham van ott ,nemtudom hogy ez a HSP-tol van e,?? de valoszinuleg igen, es hogy nem e lehetne valahogy kijavitani ezt a hibat is???
elore is kosz

kuzco007

2011-07-09 13:15:05 [44]

5 éves szerződést kötött, ki az aki kifizeti az átigazolási díját ennyiért? csak ha kivásárolja magát a szerződéséből, de hülye lesz. 5 év múlva meg már senkinek nem kell majd.

atis89

2011-07-09 12:59:11 [43]

na ha már így előkerült a dzsudzsákos hír. psv-nek kellett a pénz de nagyon. ha összejött volna egy bl szereplés akkor tudtak volna még várni de nem jött össze így nem tudtak várni. igazán komoly érdeklődő aki meg is fizette azt amit dzsudzsák "ér" az anzsin kívül nem volt. voltak érdeklődők de ennyit nem volt hajlandó senki se fizetni, arról nem is beszélve hogy a legmagasabb fizetést is az anzsi ajánlotta... lehet itt bármit mondani hogy hülye volt stb de jól járt. anyagilag rohadtul illetve a folyamatos játék lehetőség is biztosítva van. az tény hogy így nem lesz annyira szem előtt viszont egy nem rossz csapatba került ahol nemzetközi kupaszereplést érő helyért megy a csapat egy nem rossz bajnokságban. így ha nagy spíler még léphet tovább is.

profszab

2011-07-09 12:28:23 [42]

forseti:
az egyetlen ajánlatot fogadta el ami érkezett, a többi az csak pletyka volt, hát volt valaki is aki elhitte hogy a real is megakarja venni meg ilyenek? viszont én is azt mondom hogy csak akkor járhat ezzel jól ha jövőre európai kupasorozatban indulhat, de meggyőződésem és szerintem sokaknak, hogy ha augusztus 31-éig tart az átigazolási időszak, akkor nem kéne kábé június elsején elfogadni egyet.ezt is az idő mondja meg milyen döntés volt.a Vidibe meg csak most kéne, de nagyon, 50 évesen már kötve hiszem

Forseti93

2011-07-09 12:21:04 [41]

JIHÁÁÁÁÁ

Már csak 1 nap

kuzoco007.
Szóval te se nagyon helyesled Dzsudzsák Oroszországba való igazolását?
Én se nagyon.Volt képe azt mondani,hogy nem a pénz miatt ment oda.Hagyjuk már.Ha nem a pénz akkor mi miatt?Ha nekem tett volna ajánlatot az Atl.Madrid akkor gondolkodás nélkül aláírtam volna.Ez meg inkább kiment a ruszkikhoz,hogy feledésbe merüljön ahogyan Huszti barátja is.Egyébként a PSV is hosszabbított volna vele és a Juventus is megkereste.Mind1.Pár év múlva azt se fogja tudni a fél ország,hogy ki az a Dzsudzsák.helyette lesz majd egy csomó pénze amit elkölthet arra,hogy egy hazai klub megvegye.Majd ő is megy 50 évesen a VIDIBE

slater93

2011-07-09 09:40:39 [40]

már várom a pachet! remlem zsír lessz!

kuzco007

2011-07-09 02:12:41 [39]

Forseti: a Paks egy jó csapat, az Aranycsapat és minden plusz tervezett csapat be fog kerülni az NB IIIas patchbe.

külföldi igazolások alatt természetesen Dzsudzsák karrierjének elszúrását...bocsánat átigazolását is értjük

Audi: ha nem raktál fel az előző HSP óta semmilyen patchet, akkor csak ezt kell majd rátolnod, ha igen, akkor szűz fifa, amugy törölnöd kell majd a régi mentéseidet, mert nem fognak működni

Forseti93

2011-07-08 23:32:39 [38]

Szerintem majd csak a FIFA11 mentéseket meg a profilt kell majd törölni.

AudiA4

2011-07-08 19:56:54 [37]

Jól sejtem,hogy ismét uninstall/reinstall és úgy patchelni? gondolom nem fogy együtt "dolgozni" a már mentett profillal és magaer móddal.
Üdv.

Forseti93

2011-07-08 19:39:23 [36]

Fúúú gyerekek.
Találtam a nagymamámnál egy ősrégi homokórát.
1 órát mér mindig.Itt van mellettem és számolóm az órákat és húzom a strigulákat.Vasárnap 23 óráig kíváncsi vagyok mennyi fog összejönni.

atis89

2011-07-08 18:18:13 [35]

peetei
én mikor cm-be nézem akkor nincsenek olyan magas értékek... viszont ha ott állítok posztot akkor már szintén más lesz az értéke.

Forseti93

2011-07-08 17:16:08 [34]

Dzsudzsák már a mahalacskában lesz vagy még a PSV-ben?

Forseti93

2011-07-08 17:15:36 [33]

Nem lehetne,hogy a Fradinak az a felállása legyen alapból amivel itthon fogadta az Ulisses csapatát?

Ja még a kezdetek kezdeténél szó volt arról,hogy bekerül az aranycsapat a FIFA11-be.Nem tudnátok belevarázsolni ebbe a patch-be?

Egyébként meg a Paks tényleg túl van értékelve alapból.
Szabó nekem 2-3 szezon után már 90 feletti játékos.Meg még ott van Mészáros,Vayer és még valaki.Ja még valami.Rósa Dénes és Hector Morales nem csatár a Fradiban.

slater93

2011-07-08 15:12:11 [32]

remélem nem úgy lessz ahogy az NBI-es patchel hogy mondtákk hogy ma megjelenik és csúszott egy kis időt!

jzmessi

2011-07-08 14:16:11 [31]

a magas értékekre csináltam egy javítást, de nemtudom hogy kuzco beleteszi-e a patch-be...

peetei

2011-07-08 11:44:49 [30]

profszab:

Igen, most látom, hogy mire ment kuzcoo007 válasza, hogy a mostani kiesések és feljutások benne vannak e. Elnézést ezt én néztem be!

Akkor ezt a játékosértékelős problémát, mivel lehetne orvosolni?

profszab

2011-07-08 10:55:31 [29]

peetei: szerintem úgy nem lesznek megcsinálva, hogy a szolnok és az mtk az első osztályba maradnak, a pécs és a dvtk pedig az nb2-ben, tehát menedzserbe lesznek kiesések és feljutások rendszerint, évadonként.
a játékosértékekben viszont nincs igazatok, mert ezt a fifa11 gyárilag (vagy lehet hogy csak a letöltött verziók) csinálja, hogy valakit már alapból feltol magasabb értékre, de ha megnézed cm-mel az értékeit, akkor látod hogy pl. Nagy Dániel a Vidiből nem 92es, hanem mondjuk 72-es.

12 >

Adatlap

FIFA 11

megjelenés:

2010. szeptember 28.

fejlesztő:

EA Canada

kiadó:

EA SPORTS

Web Fórum Teszt
Galéria Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!