FIFA 11: Menedzser mód változtatások
- 555shoe
- —
- 2010-07-30 10:16:29
A fejlesztői gárda idén rengeteg visszajelzést kapott a felhasználóktól a FIFA 10 Menedzser módjáról és ezek nagy részét megfogadva kemény munkába kezdtek. Így az idei FIFA-ban már nem Menedzser móddal, hanem Karrier móddal fogunk találkozni.
Rögtön az alapkoncepcióban is komoly változást eszközöltek a készítők. Eddig az történt, hogy rögtön egy menedzser bőrébe bújva kezdhettük a pályafutásunkat. Most lehetőségünk van arra, hogy végig kövessük egy futballista karrierjét. Kezdhetünk, mint játékos, majd a visszavonulásunk környékén lehetünk játékos-menedzserek, végül menedzserek. Természetesen, akik nem akarják ezt a pályát végigcsinálni, azok azt választják a három közül, amelyiket akarják.
Egy két lépcsős átigazolási rendszer kerül bevezetésre. Első körben meg kell egyezni a kiszemelt játékos klubjával majd utána a játékossal. Vagyis sokkal reálisabbá teszik a szerződtetést.
Megújul a kezelőfelület is. Phil Wride, az EA UK FIFA Community Managere szerint egy kicsit hasonlít a premierleague.com-ra. A hírek itt fognak megjelenni, szakítva a hagyományokkal, nem csak a meccs után ugrik fel egy sablon újságcikk. Valamint nem kell a statisztikák között bóklásznunk, mert rögtön a „főoldalon” látható lesz a bajnokság állása és a gólkirályi címért folyó küzdelem állása is.
Egy új naptár rendszer is bevezetésre kerül. Mostantól nem meccsről meccsre kell ugrálnunk, hanem a két meccs közötti időszakot is hasznosan tölthetjük. Ugyanis napról napra kell lépnünk. Ámbár ez nem azt jelenti, hogy a következő meccsig hétszer végig kell várnunk mire betöltődik egy teljesen fölösleges nap. Lesz arra lehetőség, hogy egyből a meccsig pörgesse a naptárat a játék, de ha valami fontos esemény történik, akkor megáll a pörgés és te dönthetsz.
Három sérülés típus van, csak úgy, mint a való életben. Az egyik, hogy a játékos olyan sérülést kap, amitől nem dől ki a sorból, tehát már a következő meccsen játszhat is. A másik a kisebb sérülések, amivel ugyan ki kell hagynia a játékosnak egy-két meccset, de utána újra alkalmas lesz a játékra. Illetve az olyan sérülések, ami sokkal súlyosabbak és akár hónapokat is várni kell, mire újra bevethető lesz a szerencsétlenül járt játékosunk.
A vadonatúj Creation Centerrel készített játékosokat természetesen hozzá tudjátok adni a Karrier módotokhoz.
Phil Wride a jövő hétre újabb információkat ígért a karrier módról, természetesen azt is le fogjuk közölni.
| GalériaFIFA 11 |
|---|
| « vissza a főoldalra |
|---|
| pepsifoci.hu |
|---|
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!
| Hozzászólások30 |
|---|
2010-09-11 22:38:38 [30]
én a FIFA menedzser módjában a minap kishiján csődbe mentem,lehetne egy kicsit magasabb az alapköltségvetés,és Ronaldo ára magasabb 45 millió eurónál.ez a sérülés dolog viszont tetszik,ahogy a szerződtetős dolog is
2010-08-04 22:03:35 [28]
hilero
a BL és EL liszenszek a Konaminál vannak szal egy ideig nem lesz a FIFA-ban BL és EL csak a PES-ben
2010-08-03 22:08:02 [27]
átigazolásnál azért ilyeneket ne várj... már ha ez a két lépcsős rendszer meglesz is haladás, meg remélem mostmár lehet majd bárhonnan igazolni megfelelő összegért. mert pl most van 500 millió euróm a muval nem tudok mit kezdeni a pénzzel és pl c.ronaldot nem engedte a real 250 millióért a psv dzsudzsákot meg 100 ért mert állitólag nincs elég játékosa holott 25en voltak a csapatba fabregas meg az arsenalból nem jött mert rivális csapat pedig ért 40 milla körül én meg 180at ajánlottam a végén. ilyen esetben szerintem a való életben már rég megkötetett volna már az üzlet...
2010-08-03 21:29:48 [26]
Nekem nagyon tetszik ez a naptáros dolog,és remélem hogy az üres napokat meglehet majd tölteni gyakorló edzésekkel,mint régen ami volt a PESben,nekem az nagyon tetszett!Meg remélem az átigazolásoknál lesz csere lehetőség is pénzzel kombinálva,meg opciós lehetőségek is!Nagyon várom már mert a 10et őszintén egy kicsit már meguntam!
2010-08-03 12:42:13 [25]
Üdv!
Valaki nem tudja véletlenül hogy lesz-e magyar bajnokság,illetve BL és Európa Liga a FIFA 11-ben?
Ha tudtok valamit azt kérlek írjátok le ide !
Köszi !
2010-08-02 21:35:01 [24]
Hát a sérülésekkel igazán kezdhetnének valamit, mert mondjuk elég furcsa, hogy míg a valóságban pl. az Arsenalnál átlagban van legalább 5 sérült addig a játékban van amikor 2 szezon alatt nincs ennyi...
2010-08-02 14:21:35 [23]
Hali! a Ps2 elavult manapság már nem is készítenek rá játékot!
ÜDV!
2010-07-31 16:03:09 [20]
az is jólenne ha kölcsönbe jönne az ajátékos is aki nincs a listán és nem csak 1 évre...
2010-07-31 15:45:09 [19]
Ez nagyon jól hangzik!!! És remélem PC-n is lesz!!! Nem csak next-gen-en!!!! Így sokáig élvezetes játék lesz!! Csak az lenne jó, ha átigazolásnál bevezetnék azt, hogy játékost lehet cserélni, vagy pénz+játékos. És ilyen ajánlatot a mi játékosainkért is tennének!
2010-07-31 14:31:47 [18]
hát irták hogy 2 fázisa lesz az átigazolásnak......először a klubnak ajánlasz pénzt a játékosért és ha a klub beleegyezik aztán még a játékossal is meg kell egyezni szeritnem ez így jobb
2010-07-31 14:11:12 [17]
fifa 10 szar pc-n remélem jó lesz a fifa 11 és fog menni 512 rammal meg igy élvezetesebb lesz a manager mód nem csak felajjálok 1000000000000000-et oszt jön minden játékos...
2010-07-31 12:54:40 [16]
én eddig is leszoktam játszani de igaz hogy elég unalmas mecsek voltak .....egy idő után már nem élveztem de majd a 11-ben biztos sokkal jobb és élvezetes játék lesz 
2010-07-31 12:15:24 [15]
hát pc-n én is leszimulálom a meccseket, nem sok élvezet van benne, asszem uefa-kupa döntőt lejátszottam benn
, de a 11-ben sztem élvezetes meccsek lesznek..
2010-07-31 11:39:29 [14]
hát én leszoktam.azért fifázok mert itt játszani lehet..........ha csak simulálni akarom akkor fifa manager-t játszok ott több dolgot lehet csinálni mint manager de viszont rosszab a a játék ha mecset játszol fifánál meg fordítva
2010-07-31 11:32:38 [13]
Amúgy van aki leszokta játszani a menedzser módban a meccseket? mert én csak leszimulálom őket, max ha valami döntőbe bejutok azt játszom le, vagy ilyesmi...
2010-07-31 09:15:56 [12]
mire lenyomod a 13 is kijön, főleg hogyha ritkán érsz rá játszani
2010-07-30 23:28:19 [9]
igen annyi volt, de ha 3 korszakod is lehet most már a karrieredben, akkor meg elég hosszúnak kellene lennnie, hogy értelmes legyen...
2010-07-30 22:56:56 [8]
Hát azt nem tudom de ha jol emlékszem az eddigi fifákban 15 szezon volt a manager mode-ban
2010-07-30 22:53:04 [7]
Vajon a leírtak alapján hány szezonos lesz ez a karrier mód??? 30?
2010-07-30 17:51:34 [6]
Ez eddig nagyon jó játéknak ígérkezik
Még több infót!!!!
FIFA 4EVER!!!!
2010-07-30 15:46:19 [5]
még 2 honap van hátra a játék kiadásáig addig még sok uj infokat fogunk megtudni és biztosan lesz még sok újitás is meg lehet valami uj mód is hát megltájuk mi lesz még
2010-07-30 15:31:50 [4]
ez az...mégmégmég az lenne csak a hab a tortán, ha úőgy lenne, mint annak idején az swos-ben. kiválasztasz egy csapatot, de az első éved után, nem a menedzseri szintedtől függ, hogy melyik csapathoz mehetsz, hanem az eredményeid alapján. És nem választható, hogy kihez mész, hanem jelentkeznek klubbok , hogy szívesen látnának...
2010-07-30 10:50:19 [1]
jol hangzik de ezek az ujitások PC-n is lesznek ? mert én örülnék neki
Adatlap
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Legfrissebb hírek
EA Sports - Cseh Fociszövetség szerződés |
Fifa 12 A Hét góljai 16. kör |
Fifa Street producer interjú |
Fifa Street Hivatalos borítóképek |
Fifa 12 A Hét góljai 15. kör |
Legfrissebb letöltések
Fifa 12 Premier League HD Logo patch |
Fifa 12 Creation Master Beta 6 |
Fifa 12 Bayern München arc patch |
Fifa 12 borító csomag |
Fifa 12 Bundesliga logó patch |
