HSP 12 - MEGJELENT!

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Sok sok huzavona, akadály és probléma után végre megjelent a Hungarian Super Patch 12 és bár az EA Sports idén igencsak megnehezítette a dolgunk, mégis sikerült elkészíteni egy reményeink szerint minden igényt kielégítő HSP-t, idén végre újra szurkolói hangokkal.
Bár az EA Sports idén igencsak megnehezítette a dolgunk, ezt évről évre elmondjuk, szinte már már lehetetlen hasonló jellegű kiegészítőket mindenki számára elérhetővé tenni, jövőre pont emiatt már programunk sem lesz hozzá, így csak és kizárólag eredeti FIFA-val játszók számára lesz elérhető majd a HSP 13. Egyelőre azonban még 2012-őt írunk és '13 is messze van, szóval maradjunk a HSP 12-nél.

Gondolom sokan kíváncsiak vagytok miért tartott ennyi ideig. Nos sokáig úgy tűnt nem is lesz, hiszen nem jelent meg a Creation Master 12 FULL verziója és így egy Beta verzióval kellett dolgozunk ami alapból nem könnyítette meg a dolgunk, sőt random szerűen változtatta a számokat amiket kézileg kellett visszaállítanunk, utána pedig a Tools menüpontból hagyták ki a Patch/Import lehetőséget így 18 csapat játékosait kézileg egyesével kellett megcsinálnunk ami csapatonként 18 játékossal számolva ami a minimum, majdnem 350 játékos, míg összesen ugye ez kb. 500-at jelent, hiszen van ahol 30 játékos is van a keretben, de a legtöbb gárdánál 20-25. Mivel az importálási lehetőség kihagyása egyet jelentett azzal, hogy nem tudunk több gépen dolgozni vele, így egyetlen gépen, egyetlen ember dolgozott rajta, amíg a többiek a grafikákat készítették, jött az egyetemi vizsga időszak, az érettségi időszak ami jelentősen lelassította a munkát.

Aztán egyszercsak eljött az az idő mikor mindennel elkészültünk majd szembesültünk vele, hogy nem lehet manager módot csinálni, mint tudjátok ez azóta szerencsésen megoldódott, lehetőségként pedig felvetült, hogy akkor a két feljutó Eger és MTK csapata készüljön el, amit természetesen elkészítettünk Nektek, de ehhez plusz idő kellett. Tudom most azt mondjátok, hogy ez mind-mind magyarázkodás, de szeretnénk ha megértenétek mekkora munka egy ilyen kiegészítő, hogy talán hibátlanul és minden igényt kielégítve működjön.

Mára elértük, hogy a bajnokság mód, manager mód minden fajtája és maga a játékban teljes egészében működik a magyar bajnokság, bár ehhez "Lengyelországot", mint olyat megszüntettük és "MAGYARORSZÁG" lett belőle, reméljük nem nagy veszteség számotokra, lengyel fanoktól elnézést kérünk!

A Hungarian Super Patch 12 tartalma:

- A magyar OTP Bank liga 16 csapata korrekt keretekkel, valós mezekkel, reklámtáblákkal, zászlókkal és egyéb grafikákkal;
- A magyar válogatott csehek és írek elleni bő kerete, valós mezekkel, reklámtáblákkal, zászlókkal és egyéb grafikákkal;
- Az OTP Bank liga játszhatósága manager módban: Magyar OTP Bank liga, Magyar Kupa, Magyar Szuperkupa, (Magyar Ligakupa NEM!);
- Az UEFA Bajnokok Ligája, UEFA Európa Liga, UEFA Európai Szuperkupa (valós nevekkel) és Klub VB játszható magyar csapatokkal is;
- A magyar NB I-es játékvezetői keret vezeti a bajnoki mérkőzéseket;
- Vasas és ZTE helyett Eger és MTK az első osztályban, előbbi két csapat az Egyéb területek között található meg;
- Magyar szurkolói hangok minden első osztályú csapathoz plusz magyar válogatott Matyika89 telepítési leírásával.

A HSP 13 a következő évben már csak és kizárólag az EA Sports Social Club rendszerén keresztül érhető majd el a jelenlegi állás szerint eredeti FIFA-val rendelkezők számára!

Hibák amelyek sajnos saját hibánkon kívül előfordulhatnak a játékban:

- Saját profil csapatához manuálisan kell beállítani a riválist;
- Előfordulhat, hogy a labdák nem jelennek meg a mérkőzésen így a meccsek előtt érdemes kézileg kiválasztani azt;
- Számos új igazolás mezszáma még nem volt fent a csapatok hivatalos oldalán a kiegészítő lezárásakor így ezek eltérhetnek a valóságtól, hamarosan igyekszünk javítani őket.

Az átigazolások a 2012. június 29.-i állapotot tükrözik, ez kizárólag a magyar NB I-re vonatkozik!


  GalériaFifa 12  
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások110  
12 3 > >>

Funtasy

2012-10-04 23:50:21 [110]

Sziasztok! Nekem az a problémám, hogy megvan csinálva minden a magyar csapatok, minden jó és a szurkolói hangok is bevannak rakva. De ahogy indítanék egy meccset kilép, pedig elindítja addig, hogy egy játékossal állok a kapussal szemben,de utánna kilép. Jól jönne egy kis segítség. Előre is köszi.

szam_1996

2012-08-28 19:10:04 [109]

kuzcoo077-ről csak annyit tök jó fejnek tartottam meg minden csak egy a baj megcsináltam neki a komplett nb1 minifaceit és nem képes felrakni egy rohadt patchet róla biztos tök jó lehet neki hogy rajta vannak neki a fotók... de nem baj nekem is rajta van akit érdekel az küldjön e-mailt ide:szucs.attila14@gmail.comrnegy a gond én nem tok telepítőt csinálni így a creation masterrel kell beimportálgatni!!!!

toti2296

2012-08-20 16:24:05 [108]

Sziasztok!rnLenne egy problémámnNem tudok Karriermódot indítani!rnKarriermód->Új karrier_>"Új karrier kezdése" és kilép.rnValaki tudna segíteni?

csibu

2012-07-25 19:56:27 [107]

Köszi a HSP-t! rnrnSzívesen tippeled meg hétről-hétre a legérdekesebb mérkőzések eredményeit?rnAkkor a 2012/13-as Labdarúgó Tippversenyt neked találták ki, itt egy remek közösség tagja lehetsz és akár értékes nyereményhez is juthatsz a jó tippjeiddel!rnrnBizonyítsd be, hogy te vagy a legjobb Tippmester! rnKeresd a "2012/13 Labdarúgás - Tippverseny" csoportot a Facebookon, lépj be és Tippelj! Ha tetszik a kezdeményezés, oszd meg te is, legyünk minél többen, tegyük még izgalmasabbá a következő év labdarúgó bajnokságait, válogatott mérkőzései, BL és EL kupamérkőzéseit!

hyundai26

2012-07-16 21:16:40 [106]

Valaki lenne olyan kedves és feltöltené a patchet egy fájlmegosztórarnhttp://www.2shared.com/ - pl ide pls

lafi19

2012-07-15 15:16:36 [105]

HOgy kell letölteni zgyanis nem tudom sem torrenten nem megy sem fájlmegoszto oldal sem találok?

szam_1996

2012-07-13 17:34:45 [104]

Saiyan...rnÉn fogalmam sincs mit makoksz a f---ságaiddal 10 napja szórakozok az összes magyar csapat miniface-eivel és kipróbálom mindig hogy jó-e a csapat játszok egy meccset lassan 15 meccset játszottam mert már meg van 15 csapat (szóval valószínűleg hamarosan itt lesz az 1.5) és nekem egyszer sem lépett ki valószínűleg olyan szar a géped, h nem visz el egy fifa 12-őt... vegyél RAM-ot vagy videokarit pali ahelyett hogy itt szidod a szerkesztőket akiknek semmi kötelességük ezt megcsinálni, csak éppen van annyi szabadidejük hogy ezt megcsinálják ennyi hülyegyerek aztán ne csodálkozz ha kifognak tiltani aztán csak lesel h nem tudsz feljönni az oldalra.... rn

chrisnorman

2012-07-12 20:39:38 [103]

Akkor még 1x érdeklődnék ezt írja ki amikor elindul a regenerátor http://kephost.hu/share-C57F_4FFF12FB.html . És bármit csinálok semmi nem segít rajta! Valaki segítsen!!!! Légyszíves!!!!!!!

Saiyan

2012-07-07 18:41:28 [102]

Ez most komoly? Erre vártunk majdnem egy évet? Erre a mérhetetlen f*s valamire? Félreértés elkerülése érdekében. Nem egy tipikus balfasz vagyok, hogy azért szidok valamit, mert nem sikerült feltelepítenem stb... Már azt is szépen elszúrták, de az h ennek az egésznek semmi valóságalapja nincs az már túlzás.. Tehát az, hogy a magyar NB1-ben olyan király hátvédek vannak, akik CR7-t nemhogy megállítják, lefutják. A Real Madriddal az Eger ellen 2:0ra sikerült nyernem, míg a Barcelonának vígan vágok 6-ot. Hogy is van ez? Kész vicc..rnMásik, mi az, hogy egyszer csak fogja magát és kilép? Éppen egy szép győzelme arattam volna az Egerrel, amikor 87.percben 2:0 vezetésnél rá kellett jönnöm, hogy biza ez elszállt..wtf? Nem csak nálam fordul elő...rnrnA készítők mélyen elbújhatnak annak a bizonyos békának az altája alá, szégyentelenek. Lassan itt a 13 és még most b*sztok ide egy ilyen szrt? Csicskákrnrn

bobibubi

2012-07-07 15:03:58 [101]

Elindult Magyarország legnagyobb, FIFA játékosok online közösségét építő weboldala. Ott a helyetek Nektek is!rnJátssz profik ellen és gyűjts be értékes díjakat! Válj profivá Te magad is!rn>>>>> http://www.fifaonline.hu <<<<<

Janesz5

2012-07-06 13:30:23 [100]

Akinek lengyel csapatok jönnek be: Miután végeztetek a telepítéssel, bejön a regenerátor. Miután betöltött kattintsatok a GO ra és várjátok meg még végez. Majd EXIT. És máris működni fog.rnrnNekem 1 problémám van: Amióta felraktam a HSP t, a karrier módban kb. 3 meccsenként kilép....fifa 12 működése leállt..... Valaki nem tapasztalta ezt?rnAmúgy nagyon szép munka gratulálok a készítőknek.

DaNeE09

2012-07-06 12:07:14 [99]

HEllo mindnekinek.. Afixert is feltelepítettem és még így is Lengyel csapaptok vannak.. mit tegyek most? Köszi! :P

probi95

2012-07-05 12:37:16 [98]

nekem a regenerator nem indul valami .NET hiányzik azt írja ki... valaki segítsen lécci mert már újraraktam a fifat és mindent úgy csináltam ahogy levan írva...

pukiman

2012-07-04 23:40:16 [97]

helornaz lenne a kérdésem hogy eddig nekem is lengyel csapatok voltak és letöltöttem 1 regenerátort és igy most már magyar csak az a baj hogy nem mutatja a címereket és a mezek kék-zöld kockásak valaki help pls rnelőre is köszönöm

vlasics5

2012-07-04 08:53:49 [96]

lampard80- nekem is ez volt a baj.Telepítsd fel a fixer verziót is és ne csinálj semmit ha felraktad.csak inditsd el és jó lessz.rn

lampard80

2012-07-03 22:33:55 [95]

Nekem is a lengyel csapatok vannak benne.És bármit csinálok nem változik semmi.Ennyi idő után megcsinálhatták volna már rendesen is !!!!

szam_1996

2012-07-03 21:57:45 [94]

az olyan az ok de ugye amikor kicsit várni kellett akkor a hun-hu-ra mentél???rnSikerült megcsinálni nekem a miniface-eket nagyon jó a Haladással kezdtem és nekem eddig 5 ember van meg próbálgattam néztem videókat sikerült egy ember olyan 2-3 perc szóval nagyon könnyű én is csak 10 perce kezdtem el

vlasics5

2012-07-03 21:28:42 [93]

Köszönöm mindenkinek a segítséget!Sikerült felrakni és müködik!

vlasics5

2012-07-03 20:00:19 [92]

mit csináltál FIF-A hopgy magyar csapatok vannak benne??Légyszi írd lern

slater93

2012-07-03 19:51:31 [91]

mostmár elinditja de ahogy megnyitnék egy mappát vmi hibát ír ki...-.-

slater93

2012-07-03 19:37:24 [90]

szam_1996 köszi

Fif-A

2012-07-03 18:17:48 [89]

huuhuuu minden sikerült megy a hsp!!!

ronaldo1296

2012-07-03 18:07:40 [88]

Cene!! Ezt én is észrevettem találtam az ifi akadémiára egy "magyar" lengyel játékost 16 éves és 81-es

Cene

2012-07-03 18:00:52 [87]

lengyel játékosoknál MAGYARORSZÁG van írva nemzetiségüknél irreálisan magas értékek játékosoknál, sok játékos nem is azon a poszton játszik amit szántatok neki... van benne bőven hiba

bflo

2012-07-03 17:36:02 [86]

Lengyel csapatos problémára a kiadott FIXER a megoldás!

ronaldo1296

2012-07-03 13:03:22 [85]

Azért észre vettem pár hibát!! 1. a bírók neve alatt miért albániát írrn 2. manager módban nem írja ki a stadion magyar nevét csak az eredetitrn 3. miért csak 5 játékos szerepel a cserék között??

ronaldo1296

2012-07-03 09:26:20 [84]

Miért csak 5 csere van a kispadon???

vlasics5

2012-07-03 08:49:55 [83]

Sziasztok.Valakinek sikerült már hogy ne lengyel csapatok legyenek benne?Ha igen legyenszives leírni hogy mit kell csinálni.

magyar4

2012-07-03 08:16:11 [82]

Azt szeretném megkérdezni hogy majd az nd2 is el lesz készítve?

szam_1996

2012-07-02 21:51:17 [81]

valaki segítsen please!!!rnhogyan kell fifa 12-höz menübeli fényképeket csinálni???rnCM 12-vel lehet????rnelőre is köszi a válaszokat

szam_1996

2012-07-02 21:28:12 [80]

Win 7-ed van?rnHa igen futtasd rendszergazdaként és menj a sellect all-ra válaszd ki a fifa 12 főmappáját és amiket kifog dobni kattints rá és megnyitás az összesrern

slater93

2012-07-02 21:12:50 [79]

a CM-et nem indítja el a k*rva gépem...valaki tudna segíteni?

slater93

2012-07-02 20:40:31 [78]

Nekem Bódi Ádám 30 éves...és nem lehet átszerkeszteni...

szam_1996

2012-07-02 20:23:51 [77]

Hahóó emberek nem veszitek észre, hogy csak a fixer után lett jó????( nekem is csak azután lett jó újra se kellett tennem!!! kicsit feltünő az a 27 MB nem? egy Bódi Ádám javítása sztem nem 26 mb hnem kb 1 mb de lehet ho az 500 kb sem éri el!!! vki nem tünt fel vagy csak én vagyok ilyen hülye???)rnna mind1 sztem nagyon király lett egy kérdés kuzco felé nem lehetne a következő patchbe betenni a játékosok fényképét?? (csak azért mert sztem így kicsit műnek néz ki hogy grafikus arcok vannak benne a benne lévő csapatoknál meg fényképek csak ötlet a másik az hogy én ilyet tudok csinálni CM-ben??? ha segítene nekem vki az nagyon tetszene

ronaldo1296

2012-07-02 20:23:29 [76]

Elég halkan lehet hallani a szurkolói hangokat meccs közben nem lehet valamit csinálni vele??

hyundai26

2012-07-02 20:17:34 [75]

Nincs még 1 letöltési link mert nekem ez a torrent link nagyon nem megy, hiába rakom be a torrentet nem tölt. rnkuczo segíts pls!rn

Fif-A

2012-07-02 20:15:19 [74]

már regeneráltam és még mindig lengyel csapatok.....-.-rn

Fif-A

2012-07-02 19:49:17 [73]

tomaszboy...jah és nekem végülis van csak lengyel csapatok vannak az OTP Bank Ligában...rn

Fif-A

2012-07-02 19:48:22 [72]

ezt nem igazán értem tomaszboy

machete0222

2012-07-02 18:21:10 [71]

Én már 15 órája szórakozok és semmi.rn

tomaszboy

2012-07-02 18:17:18 [70]

Fif-A próbálj külön a regenerator.ini t és regenerator.log ot keresni

fiker

2012-07-02 18:00:33 [69]

háh,megszívtátok nem kellett letörölnöm a fifátD

hajbel

2012-07-02 17:46:33 [68]

ronaldo1296!rnrnRestartoltad a gépet? Olvasd el a GYIK cikket, ha nem működik, akkornrnSziasztok! Leírom, hogy nálam hogyan oldódott meg a szurkolói hang probléma. A letöltött playlistel nem működtek a szurkolói hangok. Media Playerben hallgatom a zenét, ezért nálam az alapértelmezett mappa az, ahonnan beimportáltam a zenéket, a media player első indítása után. Ebbe a mappába beraktam a szurkolói hangokat (ezeket mondjuk lehet bárhozvá) és a playlisteket, de nem működött. Ekkor beraktam meda playerbe a szurkolói hangokat és elmentettem a playlistet .m3u (csak ez a formátum jó) formátumban, a fent említett mappába . Elindítottam a fifát, beraktam a playlistet, azóta működik. Egyébként is érdemes saját playlisteket csinálni, mert elég ritkán hallhatóak a szurkolói hangok, miután az egyik csapat vezetést szerez.

joco_kiri

2012-07-02 17:17:32 [67]

nektek a regenerátornál magyar a zászlo ami a bal felső sarokba van??

joco_kiri

2012-07-02 17:13:40 [66]

fifa fő útja tűnik csak olvasható. ellenőrizze fájl attribútumokat, és az összes írható vagy a kérelmet nem kell alkalmazni a változásokat.. ezt irja ki a rege......

Fif-A

2012-07-02 17:04:51 [65]

tomaszboy...igen ott

ronaldo1296

2012-07-02 17:04:01 [64]

Az miért van hogy meccs közben nem lehet hallani a szurkolói hangokat pedig mindent úgy csináltam ahogy le van írva!? Segítsetek???

fiker

2012-07-02 16:44:37 [63]

nekem a regenerálónál azt írj ki hogy fifa 12 trovato in d:/uefa euro 2012 ezzel mit csináljak?

tomaszboy

2012-07-02 16:34:17 [62]

Fif-A neked ott van a főkönyvtárban a fifa 12\Game mappán belül a regenerátor?

matyesz95

2012-07-02 16:15:06 [61]

Nekem miért a lengyel ligát hozza be Magyarországnál?

12 3 > >>

Adatlap

Fifa 12

megjelenés:

2011. szeptember 30.

fejlesztő:

EA Sports Vancouver Studio

kiadó:

Elenctronic Arts

Web Fórum Teszt
Galéria Demó

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

Támogassatok minket!

    

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!