A legjobb 11: Előzetes

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Egészen pontosan szeptember 20. környékén indult útnak az EA SPORTS egyik igen érdekes sorozata "We are 11" címmel. A 11 epizódból álló alkotásban megismerhetjük a világ leghíresebb futball csapatait és betekintést nyerhetünk azok történelmébe és szurkolói kulisszáiba. Mi semmiképp sem szeretnénk ha bárki lemaradna erről a nagyszerű filmről. Ezért úgy döntöttünk elhozzuk nektek magyar felirattal.
Mint az a lokalizációknál általában szokás, most is jókora késéssel érkezik majd oldalunkra az említett alkotás. Azonban jelen cikkünkhöz csatoltunk egy kis ízelítőt arról, hogy mire is érdemes várni az elkövetkezendő időszakban?! Az már biztos, hogy az első rész a tervek szerint már ezen a héten felkerül YouTube csatornánkra. Ezt követi majd a többi, reményeink szerint heti bontásban. Persze a türelmetlenek, angolos hallószerveiket előkapva természetesen előre megtekintehtik a sorozat tagjait. A többieknek meg megéri várni erre a kivételes filmre. Várjuk természetesen a hozzászólásokat a sorozattal és a magyarváltozattal egyaránt. 




  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások2  

Zenmaster

2010-10-11 10:49:19 [2]

A 86-os VB óta gyógyít6atlanul

Mago(R)

2010-10-11 00:24:05 [1]

Ti mennyire hianyoljatok a magyarokat ebbol a sorozatbol?

Adatlap

FIFA 11

megjelenés:

2010. szeptember 28.

fejlesztő:

EA Canada

kiadó:

EA SPORTS

Web Fórum Teszt
Galéria Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!