FIWC 2011: Idén is Magyarországon!

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Már évek óta rendez Magyarország FIWC-sejeltezőt, melynek súlya ugyan az évek alatt megkopott, de a színvonal csöppet sem változott! Bizonyítsd be, hogy Te vagy az ország legjobb FIFA-sa, kvalifikáld magad a 10 db elődöntő egyikére, hogy aztán a sikeresen vett akadályok után a nagydöntőben szembeszállhass a világ legjobb játékosaival!
Kezdetét veszi a FIFA Interaktív Világkupa (vagyis az FIWC), a világ egyetlen hivatalos nemzetközi FIFA futballjáték-bajnokságának hetedik idénye.A legjobb játékosok online és offline selejtezők keretében, a FIFA 11 PlayStation3-as változatán versenyezve kerülhetnek be a világ 24 legjobb játékosa közé, a nagydöntőbe. A 24 döntős megküzdhet az Év FIFA Interaktív Játékosa címért és a 20 000 dolláros fődíjért – a győztes ráadásul részt vehet a FIFA Ballon d’Or Gálán Zürichben, ahol díja átvétele mellett kezet szoríthat a világ legnagyszerűbb játékosaival.


A tavalyi FIWC bajnokságra rekordszámú résztvevő nevezett be: 775.000 játékos versengett a döntőbe jutásért világszerte online és a helyi selejtezőkön egyaránt. A 2011-es magyarországi selejtező 2010. december 18-án indul, 9 órai kezdettel a budapesti Pólus Centerben. A játékosok a helyszínen felállított PlayStation3 konzolokon kell megküzdeniük a legjobb magyar játékost kitüntető címért. A nyertes egy PS3 konzolt és FIFA 11 játékszoftvert vihet haza, valamint az egyik élő FIWC kvalifikációs elődöntő legjobb 16 játékosa közé is automatikusan bekerül – így növelve esélyeit a végső győzelemre!

FIFA.com

Az élő kvalifikációk mellett az online selejtezők egyikén is próbára tehetik ügyességüket a játékosok. Az FIWC történetében először az online bajnokságot hat, egyenként 25 napos miniidényre osztják, amelyek minden hónap elsején veszik kezdetüket, 2011 áprilisáig. Az egyes idények két-két legjobb játékosa automatikusan bejut a döntőbe, ahol az élő selejtezők bajnokaival kiegészülve dől majd el, ki lesz 2011 FIFA Interaktív Játékosa.

„Nagy izgalommal vágunk bele az FIWC hetedik idényébe” – nyilatkozta Matt Bilbey, az EA SPORTS Futball divíziójának alelnöke. „A versengés az FIWC legelső szezonjától kezdve évről évre egyre izgalmasabb és kiélezettebb, az eseménysorozat sikert sikerre halmoz. A tavalyi évben több mint 775.000 résztvevő indult a döntőbe jutásért, és ez mindennél ékesebben bizonyította, milyen megkülönböztetett figyelmet élvez az esemény a sportág kedvelőinek körében. Reméljük, hogy idén, amikor az EA SPORTS™ FIFA 11 sohasem látott hitelességű futballélménnyel varázsolja el a PS3™ játékosokat, még több futballrajongó verseng majd a FIWC dobogó legfelső fokáért.”

„A FIFA Interaktív Világkupa sikere nem csupán az EA SPORTS FIFA játékainak népszerűségét jelzik, hanem a PlayStation®Network közösségformáló erejét is” – jelentette ki Darren Carter, a Sony Computer Entertainment Europe Fogyasztói marketing részlegének alelnöke. „A verseny szívét-lelkét a közösség jelenti, és alig várjuk, hogy 2011-ben is új és izgalmas élményekkel gazdagíthassuk a FIFA Interaktív Világkupa eseménysorozatát.”

További részletek a regisztrációs oldallal a jövő héten, addig is látogassátok a FIFA Hungary-t, vitassátok meg gondolataitokat fórumunk hasábjain és gyakoroljatok, hisz a legjobbaknak sem árt némi tréning!Na meg el ne felejtsétek Facebookon is visszaigazolni, hogy találkozunk 2,5 hét múlva!
  GalériaFIFA 11  
  Kapcsolódó fórumok    
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások29  

555shoe

2010-12-17 11:23:05 [29]

9-10 között van reigsztráció

jatekos22

2010-12-17 11:17:49 [28]

Helló!

Azt lehet tudni, hogy meddig kell odaérni a regisztrációra?

555shoe

2010-12-14 18:57:00 [27]

Lehet egész napos is. Általában az.

pstomi

2010-12-14 18:50:46 [26]

szombaton ez kb hány oráig tart? ugy készüljek hogy egy egész napos program lesz vagy akár 2-3-ig is lelehet tudni a csoport meccseket?

555shoe

2010-12-14 16:23:46 [25]

Csáó.
Tulajdonképpen csak a gombkiosztás, illetve a felbontás. Xbox360 és PS3 között lényegi különbség nincs.

Freericsi

2010-12-14 12:58:08 [24]

Hi!

Kezdő vagyok, vki meg tudná mondani mi a különbség xbox és ps3 között? Mármint a Fifa11-ebn. Mert látom itt többen is mondják, hogy más.Thx!

caozu

2010-12-13 20:44:33 [23]

meg volt ott egy kínai figura a csoportba, aki bácska néven szerepelt. Elvertem simán azt meg akarta venni utánna a bediktálást tőlem 5 ezerért ( döntetlenne továbbjutott volna )

jönnek az emlékek

caozu

2010-12-13 20:40:13 [22]

az a 32 közötti meccs volt a legizgalmasabb! a többin amikor ps2-őn ment a dolog minimum 2-3 gol volt a különbség az összes meccsen. azota is ezt az xboxos döntést átkozom! mai napig eszembe jut néha. jol kibasztak velem.

caozu

2010-12-13 20:36:05 [21]

a sihanec az nem volt favorit! ps2-őn nem játszott jol. xboxon nyomta és igy is csak egy gollal vert meg téged.

Szombaton a csoport után még volt egy kieséses köt a 16-ba jutásért Na volt ott egy 30-as faszi aki az ellenfelem volt. Nagyon nagy volt a figura. Kajak ugy játszott mint én, bár azért stratégiája nem volt valami jo. De vezetett 2 szer az én pályámon és 2-2 lett. Kajak kiesés szele kopogtatott kb. De aztán a fasza szöglet variáciommal csak behuztam idegenbe a meccset 1-0-ra. Am nem kizárt h az is valami jegyzett figura volt mert elég lekezelő volt, azt a végén meg volt sértődve h kiesett. Ráadásul a klánhaverjai meg nem tudom kik hangosan szurkoltak neki meccs közbe.

Na ha a ps2-őt nézzük akkor az a faszi egyértelműen TOP4-be lett volna. Pech volt ez a 16od döntős párosítás

czupi

2010-12-13 20:23:41 [20]

Jólvanna... Azóta mindketten jobbak lettünk
Ja és úgy vert meg a nagy x-es hogy két szabadrúgás 18 m-ről Tottival... De hogy miért kapta meg azt nemtom mert hozzá nem értem egyszerse mindegy, én ps2-n a csoportban 6-2-re vertem el, és már értem, hogy azután miért néztek úgy a haverjaival, hogy kik ezek Utána esett le hogy ő a nagy favorit...

caozu

2010-12-13 20:19:12 [19]

Hülyeségeket beszélsz!

2-2 volt az első meccs a te pályádon ugy h már 2-0-ra is vezettél. A visszavágót 1-0 ra nyerted. Ez fent van itt honlapon is egy régi cikkben

Volt az 5 meccs ilyen 3-1 volt általába ide
Kár h kitalálták ezt az xboxot a végén. Egyértelműen én játszottam volna a döntőt a fifás csávóval A Sihanec figurát 4-1 re vertem ps-en Majd xboxon behuzta a győzelmet, ami azért érdekes mert ugy vert meg téged egy gollal a döntőbe hogy a torna elött nem is játszottunk xboxon neki meg volt otthon is

czupi

2010-12-13 20:14:08 [18]

Na Varga úr kezdjük ott hogy csak 1-0-ra ütöttelek ki, mert 0-0 volt az első meccs és 1-0 a második nekem. Aztán lehet hogy nyertél ps2-n, de kb. 2-szer játszottunk (de 5-ször semmiképp) és az csak bemelegítés volt. Hehehe. Amúgy sem az a lényeg, hanem hogy jók voltunk, én második, Te negyedik, az jóóó Ez a lényeg tesó :P Jól van na, lehet benézek ide is és mi játsszuk a döntőt, megmutathatod, mit tudsz...

caozu

2010-12-13 20:07:34 [17]

na czuprák úr is előmászott ( haverom ) aki kiütött xboxon 3-2 re az elődöntőben azt ps2-őn vagy 5 ször aláztam kb 5 ből amikor már megunta a dolgot

czupi

2010-12-13 20:01:47 [16]

Nyugi caozu én nem valószínű hogy megyek szal nem kell félned

caozu

2010-12-13 11:29:47 [15]

Meglátjuk majd mi sül ki:

Gép ellen nem is szoktunk játszani, kivéve 1-2 hétig amikor kijön a játék. Bár azt tetszik az új idős fifába hogy a gép sokkal szervezetebben és logikusabban játszik a PS2-essel szemben amikor egy ember elindul azt beléd vezeti a labdát kb. Mig a régin legendás szinten 4 perces félidők alatt simán el lehetett érni 8-10 gólt is addig az újba 5 volt a maximum. Ráadásul az is nagyon ritkán. Általába a 2-3 a jellemző. Szóval pl ha valaki Barcával akarna játszani egy bajnokságot nem is lenne irreális a végeredmény. 2-3 meccset meg ugyis bemákol a gép döntetlenre.

Játszottunk több emberrel l is itt a környéken, de nagy erőpróbát nem nagyon jelentettek. Igazából az első gólig tartó kisebb feszültség az egyedüli leküzdendő.
Abban viszont biztos vagyok, hogy szombaton roppant kemény ellenfelek fognak megjelenni, igaz abban is biztos vagyok hogy az elején egy két kilógó figura is jelen lesz. 2008-ba egy csávót visszavágóval együtt asszem 32-1 vertem el 6 perces félidőkön a csoportkörben. Ki volt akadva amikor majdnem földöz vágtam az irányitot amikor elkeserédésében kb 25-0 nál ellővi fél pályáról a felső lécre, a kapus elvetődik, majd a kipattanót üres kapura bekotorja

Mivel az utóbbi 2 évben nem fifáztam annyit így csak annyit tűzök ki előzetesen célként, hogy a csoportból illene továbbjutni. Azt majd kialakul az erőviszonyokról a kép. Utánna okosabb lesz az ember: deffenzív vagy nyomolus játék között lehet választani. Egy biztos nem szabad lebecsülni senkit viszont beszarni se, mert a virtuális játékba is születhet meglepetés egy-egy meccsen.

555shoe

2010-12-13 08:32:26 [14]

Az OB, az más, ez az FIWC. Azt mi szerveztük, ebben csak segítünk.
De bevallom őszintén ott se emlékszem konzolcserére, de azokra nem nagyon emlékszem már, úgyhogy ezt nem zárom ki.

Idén garantáltan PS3-on lesznek a mérkőzések.

A "netes köröknek" pedig nem árt a közelébe menni. Míg a gép majdnem ugyanabban a rendszerben játszik, addig a neten minden ember más és más. A PC-s "nagyágyúk", akik idén újra eséllyel indulnak a két játékmenet hasonlósága miatt, azt szokták mondani, hogy amikor elmennek egy nagyobb eseményre (FIWC, WCG, vagy bárhova máshova külföldre) előtte levő napokban lejátszanak akár 50-60 meccset is különböző emberekkel, hogy különböző formációk és stílusok ellen játsszanak. Nyilván ez igaz a PS3-asokra is.

TommyAngelo pedig szerintem arra gondolt, hogy lesznek e frissítve a keretek valamelyik hivatalos frissítéssel, de nem. Meglepne, ha rádugták volna a PS-eket az internetre, hogy frissítsék őket, egyébként nem is kell, mintha az angol kiírásban is az alap verzió szerepelne.

caozu

2010-12-12 23:38:15 [13]

555shoe:

Amiről beszélek az 2008 októberében vagy szeptemberében volt a Hunexpooo-ba. Nem WC volt hanem valami hülyeség amit a FIFAhungary szervezett OB néven. Aztán voltunk kb 80-an max.

Szombaton lement a csoportkör megy egy kieséses kör. Vasárnap ment vissza a legjobb 16. PS2-őn játszottuk, az elődöntőktől kellet ráváltani "sztem igazságtalanul" xboxra. Legalább a játékosok dönthették volna el h min játszanak azt ha nem egyezik akét játékos akkot a hazai meccs hazai konzolon lett volna.

Asszem nem volt meg a létszám a csoportok száma miatt a legjobb 16-ra ezért telon elhivtak két figurát aki állítolag nagy sztárnak számit a műfajban. Én nem vagyok tisztába a viszonyokkal mert nem szoktam neten játszani másokkal kizárolag unokatesommal szivjuk egymás vérét egész évbe konzolon. Remélem nem hangzik nagyképüségnek, nem is az a célom, de ha ez az igazság...szal ö meg én is igen magas szinten játszunk állitom a a figuránál nem lettem volna rosszzabb ps2őn és ezt azért irom mert nem láttam játszani..de gondolom nem véletlenül számit sztárnak..kb egy szinten lehetünk vsz az nyerte volna a meccset aki jobban kapja el azt a párharcot....

persze xboxon főleg a nextgenes fifán én meccset nem játszottam ugy kellet játszanom az elődöntöbe...legalább szoltak volna előre...akkor tol az ember pár meccset....

mind1 elmult

idén xboxon és ps3 on is készülünk már oktober ota....

nem lehet más a cél mint a győzelem annak ellenére h ezen ahivatalos eseményen az összes nagyágyunak nevezett személy ott lesz....vsz a jo forma fog dönteni a végén..

egy előnyünk lesz: nevünk nincs a netes körökbe mivel közelébe nem szoktunk menni....

( az előző ember kérdésére válaszolva tuti h az alap keretekkel lehet játszani....alapbol igazságtalan h igen...ráadásul ennyi erővel csinálok magamnak egy csapatot és feltolom mesterségesen 98-asra az összes embert )

555shoe

2010-12-12 18:08:26 [12]

A verseny az eredeti keretekkel lesz azt hiszem.
Holnap a regisztrációról és minden egyébről megpróbálunk bővebb tájékoztatást adni.
Feleslegesen biztos nem jön el senki, hely lesz versenyezni.

kokasbanyi

2010-12-12 16:40:39 [11]

vajon csak a helyszineen lehet?mert én vagy 200km re lakok pestről és most feleslegesen nem mennék ell!!

ceruzaelemer

2010-12-12 11:44:29 [10]

nem igazán találok még csak honlapot sem, szóval nem hiszem h lehet regelni.

kokasbanyi

2010-12-11 16:13:00 [9]

Azt szeretném kérdezni hogy holl llehet nevezni?:O:O

TommyAngelo

2010-12-11 15:54:19 [8]

friss keretekkel lesz a verseny?

555shoe

2010-12-10 07:44:55 [7]

Azért voltak érdekességek a korábbi FIWC-k körül, ez tény. De ilyen, hogy szombaton PS2 vasárnap Xbox, kizárt.
Ráadásul a 2008-asról írsz, ami számunkra elég emlékezetes volt botrány terén, akkor ziher, hogy a vasárnapi meccsek PS-en voltak, ráadásul szerintem már PS3-on.
2007-ben már a Sony támogatta az EA-t, ezért PS3-on kellett volna játszani, akkor nem volt elég PS3 promo célra az országban, ezért PS2-n lett megrendezve.
Ráadásul 2007-ben még ha jól emlékszem hivatalos selejtező volt Magyarországon, vagyis a győztes egyeneságon jutott a Döntőbe. Ebből adódóan biztos, hogy PS-en játszottatok akkor is mind a két nap, ugyanis bármikor jöhettek ellenőrizni a FIFA-tól, mint ahogy valamikor jöttek is. (lehet, hogy pont ekkor)

caozu

2010-12-09 22:01:25 [6]

Kiváncsi leszek erre a tornára, már várom!

Remélem nem lesz megint olyan, mint 2008-ba hogy szétalázom komplett mezőnyt akkor még ps2-őn, majd az elődöntőbe kitalálják h legyen xbox, amin persze kb életbe nem játszottam még. Még az sem volt, h az odavágót vagy a visszavágót ps2-őn toljuk ha az egyik fél azt akarja. Hiába ütöttem a győztest 4-1-re hiába a másodikat mindig otthon ( haverom ) egyenes ut volt az xbox a kieséshez.

Ráadásul még a bronzmeccs is érdekes volt. Mert nem volt visszavágó az idő fogyta miatt. Valami nagy válogatott sztár volt az elelfél. Persze szétlőtte a kapumat de fejeltem egy golt nagy meglepődésemre és kibekkeltem a meccset xboxon is ( kb 2-3. mecssem volt azon a konzolon

Érdekes módon hirtelen kitalálták h mégis visszavágós a bronzmeccs azt nyert 5-1-re.

csibu

2010-12-09 13:24:41 [5]

Szerintem is abszolút rendben van az időpont, ennél jobbat nehéz lenne találni. (szilveszter napja nem csak a bulik miatt nem jó, aznap péntek lesz, így munkanap!)

555shoe

2010-12-08 22:25:08 [4]

Ezzel az időponttal mi a baj?
- hétvégén van, nem hétköznap
- nem munkanap
- iskolának már vége
- Karácsony még azért "messze" van

Egyébként ez az újévi jó ötlet. 31-én csoportmeccsek, éjszaka buli, aztán az első 64, aki "elénekli a Vukot" továbbjut a másnapi egyeneskieséses szakaszba. Jövőre lehet így csináljuk! Köszönjük!

nagymolnarmegakicsi

2010-12-08 20:24:47 [3]

Máskor miért nem karácsonykor tartják meg? sőt újévkor!

Mourinho_23

2010-12-03 16:53:12 [2]

Sok sikert az indulóknak, lehet majd én is szerzek egy Fifa11-et, oszt...

(am én "advertájzoltam" a TG-re ezt a hírt :P

csibu

2010-12-02 14:03:55 [1]

a "tellik" szót 1 l betűvel kell írni, helyesen: telik

Adatlap

FIFA 11

megjelenés:

2010. szeptember 28.

fejlesztő:

EA Canada

kiadó:

EA SPORTS

Web Fórum Teszt
Galéria Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

Támogassatok minket!

    

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!